2018. február 7., szerda

Akusztikus koncert Babé Silától!

fotó: Kecskés Márton
Babé Sila – azaz a korábban Barbara Stahl néven ismert – elektronikus r&b dalszerző-énekesnőnek eddig két lemeze jelent meg. Debütáló albuma a 9 címet kapta, amit már nemzetközi színvonalú produkcióként mutattuk be. Egy évre rá megjelent második albuma is August címmel, melynek beharangozója a You Know That című dal volt. Mindkét album nyugodt szívvel odatehető az elektronikus R&B-élmezőny produkciói mellé.
Az előző albumom címe a születésnapom számát, ez pedig a születésem hónapjának nevét kapta. Ez azért van így, mert ez a lemez is személyes, ezen az albumon is nagyon sok arcomat mutatom meg, például amikor játékos vagyok, szerelmes, vágyakozó, törékeny, szomorú, konfrontatív és így tovább. Ha egy dalt ragadunk ki, az csak egy töredék belőlem, így azt szerettem volna, ha az album címe a teljes lényemre, egészemre reflektál.” –nyilatkozta a Recordernek Babé Sila.
Eddig két klipje jelent meg az énekesnőnek: elsőként a Flower dalához, majd legutóbbi videója a Homesick című számhoz készült, amit ráadásul az USA-ban forgattak. Januárban pedig hivatalosan is leszerződtette Babé Silát a Budde Music Kiadó!
„Óriasi dolog ez nekem és szuper hálás vagyok mindenkinek, aki közreműködött abban, hogy itt lehessek!”– írta Facebookon.
Most pedig egy fantasztikus közel egy órás akusztikus koncertet nézhettek meg tőle az M2 Petőfi tévé jóvoltából. Először hallhatjátok magyarul énekelni az énekesnőt és a koncerthez egy szám erejéig a Blahalouisiana énekesnője, Schoblocher Barbara is csatlakozik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése