2015. szeptember 12., szombat

14. szülinapját ünnepelte a Supernem


Szenzációs évzáró bulit tolt a Supernem a szeptember 11-én a KOBUCIban. Ráadásul szülinapi party is volt egyben!

Míg a világ egyik felén borzalmas tragédia történt, addig kicsiny országunkban egy fantasztikus zenekar alakult. Ugyanis 2001. szeptember 11-én Papp Szabi és Pulius Tibor rögzítette az ’Ain't nobody's fool’ című klasszikus slágert és ezzel kezdetét vette a Supernem projekt.

A zenekar 2015. szeptember 11-én ünnepelte 14. születésnapját a KOBUCI Kertben. Az év utolsó budapesti, szabadtéri bulijukon, a fiúk hozták a szokásos formájukat. Ráadásul az idő is kedvezett, hiszen az egész napos eső a koncert kezdetére elállt. (Tudta mikor kell abbahagyni!)

A zenekar kitett magáért, az első perctől igénybe vette a rajongók kondiját, mert mindenki végigugrálta az estét. A srácok folyamatosan fenntartották a pulzust! Azt adták, amit vártunk tőlük, hatalmas pörgést és energiát.
A közönség végig lelkesen asszisztált a fellépéshez, részesei voltak a koncertnek. Lehet néha túlságosan is, hiszen a szokásos pogó most sem maradt el és akadt olyan, aki hősi dudorral az arcán hagyta el a rendezvényt.

Eljátszották a legnagyobb slágereiket, de persze a régi nóták is helyett kaptak a színpadon. Mindenki élvezhette a kedvenc dalait. A vérbeli rajongók a dalszövegeket és a tracklistát is kívülről fújták. Természetesen az elmaradhatatlan ’Generáció’ című szám, ami a harmadik dal volt a sorban, felrobbantotta a közönséget.  De nem feltétlenül érdemes kiemelni akármelyiket is, mert az első perctől az utolsóig lövellte az energiát a Supernem a színpadról.

A zárás igazi finálé volt, hiszen a közönség egy emberként ugrált és énekelte torkaszakadtából a Tudományos Fantasztikus Pop című slágerét.


Megjelent a zenekar legújabb klipje  a PINKK Pécsi 424 indulójához!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése