2017. április 20., csütörtök

KulTúra: Baselitz. Újrajátszott múlt: „fejtetőre fordult a világ”

MNG Facebook
„Minden, ami a művész háta mögött hever, előtte is hever.” (Georg Baselitz)

Megfontolatlanul, elementárisan, ösztönösen és kulturálatlanul festeni meg a világot...

2017. április 1-től az egyik legismertebb és legkeresettebb kortárs német képzőművész, Georg Baselitz műveiből látható kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A budapesti Goethe Intézet közreműködésével létrejövő kiállítás több mint 80 műalkotást mutat be nemzetközi és hazai köz-, illetve magángyűjteményekből. Nyolc kevésbé ismert nagyméretű festmény és egy szobor közvetlenül a művész műterméből érkezik. A budapesti kiállításon egymás mellé kerülnek Baselitz korai, 1960-as években készült alkotásai a 2005-ben elkezdett Remix című sorozat számos főművével, az 1980-as évekből származó jellegzetes baselitzi fejek és alakok pedig az utóbbi néhány évben született festmények, grafikák és monumentális méretű szobrok figuráival.

fotó:rockstar.hu
Megtkinthető: 2017. április 01. - 2017. július 02.

Baselitz (79) több mint 2800 képet festett, emellett jelentőség szobrászati, rajzművészeti és sokszorosított grafikai művel is rendelkezik.

A budapesti kiállítás vezérfonalát is a művész saját múltjához és a múló időhöz fűződő viszonya jelenti. Baselitz nap mint nap újranézi, újraalkotja, újrajátssza múltjának egy-egy szegmensét. Emlékképeit, önmagáról gondolt és láttatott képmásait nem vitrinbe helyezni és megóvni akarja, hanem hozzájuk nyúl, kiveszi őket az eredeti történeti helyükből és idejükből. A korábbi részleteket beemeli a jelenbe, az új helyhez és időhöz alakítja, új tradíciót, új múltat formál. Nap mint nap megismételhetetlenül ismétli a múltat.

Baselitz 1969-ben bekövetkezett alkotói fordulópontjának hátterében az alakokra és az üzenetekre épülő európai festészeti hagyomány megkérdőjelezése állt. Ekkortól vált védjegyévé a vásznain megjelenő motívumok fejjel lefelé való ábrázolása. A világot nem azért szemléli, hogy lefesthesse, hanem azért festi le, hogy minél előbb elfelejthesse. A megfordított festmény pedig az irodalmias olvasaton túl csökkenti annak lehetőségét, hogy felismerjük és megjegyezzük a kép tárgyát.

A kiállításhoz kapcsolódó programok

1. Fordított nézőpontból
Bódi Kinga, a kiállítás kurátorának tárlatvezetése a Baselitz. Újrajátszott múlt című időszaki kiállításban.

Maximum létszám: 30 fő
Program időpontja: 2017. április 21. (péntek) 16:00

Esemény

2. Szabadsággyakorlat (workshop)
Baselitz munkáiból merítkezve, különböző technikák, anyagok felhasználásával készítjük el saját Baselitz verzióinkat. Azt a fajta felszabadító, gondtalan, könnyed gyermeki megközelítést “gyakoroljuk”, amelyre oly nagy szükségünk lenne a mindennapokban. Nem a “szép” vagy “jó” megoldásokra fókuszálunk, nincs megfelelés, a felszabadító tevékenység izgalmas öröme van jelen, ahogyan Baselitz is érezheti magát munka közben.

Tartja: Zékány Dia képzőművész
Maximum létszám: 12 fő
Program időpontja: 2017. április 22. (szombat) 15:00


*Fotó:G-fej, 1987 Jochen Littkemann, Berlin © Georg Baselitz / A festő feje mint virágcsokor I., 1987 Georg Baselitz, Archiv © Georg Baselitz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése