2017. február 22., szerda

Szimfonikus extázis a Magashegyi Undergrounddal a MÜPA-ban


Tegnap este került megrendezésre a Magashegyi Underground szimfonikus koncertje a MÜPA-ban.  Az előadás annyira népszerű volt, hogy jó pár héttel előtte teltházas lett. Egyébként tudni kell, hogy a Magashegyi eddigi szimfonikus produkciói is mind teltházasok voltak.

 A hétfőn tartott próbára a KWzó is betekintést nyerhetett, így összeállítottunk nektek egy kis anyagot. Közben Bocskor Bíborkát, a zenekar énekesnőjét faggattuk arról, hogyan is állt össze az előadás illetve részleteket is elárult a nagyszabású nyári előadásról! Erről itt hallhattok először!!!


A hétfői alkalom után az élő produkciót is megnéztük, hiszen a próba teljesen felcsigázott minket. Egy igazán profi produkciót láthatott tegnap este a közönség. A közös munka igazán zseniális lett. Látszódott a szimbiózis az együttes és a szimfonikus zenekar között, amit talán az is segített, hogy a már bevált csapattal dolgozott együtt a banda: Budafoki Dohnányi Zenekar, Talamba Ütőegyüttes és a Discantus Énekegyüttes. Az est sztárvendége, ha lehet így fogalmazni Beck Zoli volt, a 30Y frontembere, hiszen nem maradhattak el a népszerű közös szerzemények mint például az Árnyékok, Tegnapután vagy a Látod. Ráadásul Zoli még ki is csípte magát az alkalomra.


fotó:Béky Zoltán
//Máriusz helyett egyébként az Anna and the Barbiesból is ismert billentyűhangszeres zseni, Vaghy Tamás játszott.//

Bíborka egy gyönyörű hosszú ruhában énekelt az előadás első részében, hosszú hajával olyan volt, mint egy hableány. A jellegzetes hullámzó mozgás sem maradt el. A zenekar többi tagja pedig a decemberben elkészült limitált magashegyi kollekció pólóit viselték. Bíborka egyébként a koncert második egységében átöltözött egy csillogós rózsaszínű ruhába.

A koncerten egyébként felcsendültek a 2010-es Ezer Erdő, és a 2013-as Tegnapután legismertebb dalai, ám az eddigi szimfonikus repertoár mellett átdolgozásra került a most megjelent Talált tenger című nagylemezük több szerzeménye is. Az este úgy röppent el mintha csak egy rövid fél órás előadást láttunk volna. Minden percét élvezte a közönség. Én is annyira belemerültem, hogy már nem is emlékszem a nyitószámra, viszont az est záró dala a ’Rázz fel’ című sláger volt. De a közönség még ezután se akarta elengedni a zenekart, így ráadásként még egyszer eljátszották a Beck Zolival közös dalukat, az Árnyékok című szerzeményt.

fotó:Béky Zoltán
"Úgy volt, hogy egyszer még látlak

Árnyék vagy úgy lépsz elém

Nézed csak színes ruhában

Hogyan leszek az árnyékod én"

Az előadás közben azért néztem a közönséget is. A legkisebbektől egészen az idősebb generációig mindenki megfordult a koncerten. Bár kicsit fura egy ilyen pörgős zenekar koncertjét ülve végignézni és hallgatni. Felszült ilyenkor az ember, hogy akkor most szépen üljek a fenekemen vagy inkább pattanjak fel és csápoljak. Nálam maradt a középút,mert lehet mögöttem megdobáltak volna, hogy üljek vissza a fenekemre,mert nem látnak. Sebaj, a lábak és kezek mozogtak és a dúdolászás se maradt el. A koncert végén pedig Bíborkáék még a közönséget is megénekeltették. Nagyszerű este volt, zseniális énekesekkel és zenészekkel, mind a Magasehegyi Underground, mind a szimfonikus részről!

fotó:Béky Zoltán
Akinek most lemaradt, ne bánkódjon: minden korábbinál nagyobb és különlegesebb szimfonikus előadást adnak 2017 nyarán, illetve felvétel is készült a koncertről az előző évekhez hasonlóan!

Addig is itt a 2013-as felvétel nosztalgiázni:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése