2017. február 22., szerda

PJ Harvey végre Magyarországon


Huszonkét újabb nevet raktak a Sziget szervezői a mostani pakkba, köztük a 25. Szigeten lesz először látható Magyarországon az “elmúlt huszonöt év talán legfontosabb brit dalszerző-előadója”, PJ Harvey és - visszatérőként - remélhetően már készülő lemezéről is ad elő számokat az Alt-J. A frissen bejelentett csomag is meglehetősen sokszínűre sikeredett. Lehet bátran szemezgetni!


Első alkalommal lép fel Magyarországon az egyik legzseniálisabb angol dalszerző-gitáros-énekesnő, NME életmű díjas PJ Harvey, akinek 2011-es - a Brit-szigetek legjobb albumának járó Mercury Prize-t elnyerő - Let England Shake után tavaly jött ki legújabb, kilencedik nagylemeze. Visszatér a Sziget Nagyszínpadára az utóbbi évek egyik legnépszerűbb brit együttese, az új lemezén dolgozó Alt-J, de itt lesz élő produkcióval a slágergyáros drum’n’bass formáció, a Rudimental, valamint a Budapest című számával befutott, elképesztő tehetségű fiatal dalszerző-énekes George Ezra is. 




Tíz éves fennállását ünnepli nálunk a tavaly új lemezzel jelentkező brit indie-rock zenekar, a White Lies, de a Nagyszínpad programját erősíti még az őrült bulijairól ismert ska-punk-reggae Dubioza Kolektiv is. Az Arénában lép fel az electro house partyk nagymestere, a fáradhatatlan DJ-producer-kiadótulajdonos Steve Aoki, és Ausztrália legmenőbb csaj párosa, a Grammy-díjas Nervo is. Az A38 Színpadon minden eddiginél erősebb indie-pop-elektro felhozatal várható, az eddig bejelentett előadókhoz csatlakozott az új lemezével érkező új-zélandi The Naked and Famous, az egyik leghíresebb svéd garázs-rock zenekar, a Mando Diao és a tavaly berobbant fiatal Anne-Marie



A drum’n’bass vonalon a brit legenda Andy C, míg a hip-hop mezőnyből az amerikai slammer-költő Watsky az erősítés. Fellép a Szigeten a pimaszul fiatal rock’n’roll négyes, a The Strypes, a brit alt-rock Nothing But Thieves, a svédek egyik új indiepop-soul reménysége, LÉON, valamint az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő brit folk duó, a Bear’s Den. Hollandiából érkezik az indie-pop Chef’Special és a helyi poprock-színtér nagy kedvence, a De Staat. Szintén az A38 Sátorban lép fel az elképesztő partijairól híres amerikai DJ-producer, Valentino Khan, a francia Rone és a holland Weval live.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése