2017. május 11., csütörtök

Nagy-Szín-Pad 2017: Interjú Jónás Verával


Jónás Vera énekes, dalszerző, gitáros. 2011-ben alakított zenekarával, a Jónás Vera Experimenttel 2013 őszén teltház előtt mutatták be első, GAME című albumukat a budapesti Trafóban, melyet pozitív sajtóvisszhang és nagy siker követett. A megjelent, Game című album, mely Moldvai Márk producer zenei vezetésével készült, egy nagyon friss és érett zenei világba kalauzolja a hallgatóságot. Személyes könnyűzene, amit hallunk.Vera olyan crossover dalszerzői stílusban írja és szólaltatja meg dalait, amely ötvözi az élő elektronikát a teljesen akusztikus hangzással, és teszi ezáltal is egyedivé és eredetivé a dalokat. 2016-ban Vera megkapta az Év Junior Dalszerzője Díját az Artisjustól és a zenekar bezsebelte idén az 'Év hazai alternatív/indie-rock albuma vagy hangfelvétele' címet a Fonogram díjátadón. Januárban pedig a legnagyobb európai showcase fesztiválon, a groningeni Eurosonicon is bemutatkozott. Most pedig a Nagy- Szín-Pad tehetségmutató megmérettetésén versenyeznek a nagyszínpados fellépésekért.


Jónás Vera: "Megmondom őszintén, én nagyon szorongok ettől az egésztől, mert utálok versenyezni. Ez egy tök béna dolog, amikor sok zenekarnak meg kell mérnie, hogy ki a jobb. Szerintem mindegyik zenekar tök jó és az a jó, hogy mindenki ismer mindenkit és mindenki szeret mindenkit. Ez egy szuper érzés. Igazából addig fogok szorongani, amíg ki nem állhatok végre a színpadra és el nem kezdhetünk játszani. Ez mindig így szokott lenni. Vannak új dalaink, magyar nyelvűek is lesznek, ez egy ilyen újítás és nagyon izgalmas, hogy egy új módon tudunk kapcsolódni a közönséggel.Úgyhogy kezdődjön már el, ezt szeretném!"

Hallgassátok meg a Verával készített interjút:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése