2012. június 26., kedd

Interjú Kiran Curpennel



Március, Canterbury utcáin sétálva, Ne-yo Closer című száma üti meg a fülem. Haladok a hang irányába és a canterbury katedrális előtt egy srác áll egy szál gitárral a kezében. Néhány ember körülötte áll és hallgatja, majd pár fonttal ismerik el tehetségét.  Aki hallotta a srácot egyszerűen elolvadt tőle.
Ahogy sokan Kiran Curpen is élt a lehetőséggel, ezért számos cover-jét megosztotta a YouTube -on. De nézzük is ki is az a Kiran Curpen!!


Mikor kezdtél el énekelni?
Elég nehéz meghatározni, hogy mikor kezdtem el. Katolikus iskolába jártam, ahol legtöbbször himnuszokat énekeltünk. 13 éves koromig egy kórusnak is tagja voltam, de abba hagytam, mert nem tudtam kottát olvasni. 17 évesen kezdtem el újra énekelni, amikor a barátaim eldöntötték, hogy alapítanak egy bandát, de ez nem volt hosszú életű. Mikor egyetemre mentem Canterburybe Adrienn Ben hallotta, hogy gitáron játszom és megkért, hogy játsszam vele egy kicsit, amíg szünetet tartok a csapatommal. De rájöttem, hogy nagyon szeretek énekelni, jobban, mint csak magamnak, ezért elkezdtem komolyan venni. Adrien Bennen (http://www.facebook.com/adrianunplugged)  keresztül találkoztam Joe Grennel (http://www.facebook.com/greenartistmanagement), aki remek gitáros, basszista és egy remek ember, aki segített beindítani a karrieremet.
Tanultál valahol énekelni?
Sosem vettem órákat, de a nővérem nagyszerű énekes, és édesapám is mindig énekelt főzés közben vagy csak úgy a ház körül. Tehát a családomban énekesekkel voltam körülvéve. Azonban az élet számos területén is sok zenész volt körülöttem.

Sokan látták már a videóidat a You Tubeon, anno miért döntöttél úgy, hogy a nagyközönség elé tárod az anyagodat?
Főként az egyszerű elérés miatt, hogy többen hallják s így elkülönítsem az eredeti daltól és egyéb feldolgozásoktól.
Mi alapján választod ki a dalokat, amiket elénekelsz?
Van néhány dal, amiket azért tanultam meg, mert ajánlották és egyebek, amiket én kerestem. Szeressem a dalt és passzoljon a hangomhoz. Szerintem ez az egyik legfontosabb dolog. Hiszem, hogy sok dal van, amit szeretek és tudom, hogy az emberek hallani akarják. De nem akarom, hogy az eredeti dalhoz hasonlítsák.

Mit érzel, amikor a videóiddal kapcsolatos pozitív észrevételeket kapsz?
Mikor visszajelzést kapok a videókhoz, próbálom elkönyvelni magamnak. Nagyon élvezem a pozitív hozzászólásokat és ez ösztönöz arra,hogy próbálkozzak, írjak és többet tanuljak. Természetesen nem minden hozzászólás pozitív. Pórbálom az összes tanácsot építő kritikának venni és lassan meg tanulom figyelmen kívül hagyni azokat, akik hátráltatni próbálnak. Megtanultam azt, hogy ne vegyem a szívemre a negatív kommenteket.
Vannak saját számaid is?
Írtam néhány dalt, de sajnos nem mindig emlékszem rájuk. Azonban lassanként megpróbálom megtalálni a jegyzeteimet és a kis felvételeket, mielőtt rögzítem a számaimat és demóimat. Néhány kezdetleges felvétel megtalálható a face book-omon, ám ezek inkább rosszabb minőségűek, viszont ki lesznek válogatva.
Rész vettél már valamilyen tehetségkutatón?
A diploma miatt háttérbe szorult a zene. Egyszer megkeresett egy New-York-i producer, de akkor nem éreztem jó döntésnek, de már megbántam, sikeres lehettem volna, de örülök, hogy a tanulásra koncentráltam. Azóta sokat fejlődtem, s talán akkor még nem álltam készen a megmeredtetésre.
Kivel dolgoznál szívesen együtt?
Volt már esélyem együtt dolgozni, néhány kivételes emberrel, akiket már korábban említettem mint például Adrien Benn és Joe Green. Celebek közül, hosszú listám van, akikkel szeretnék együtt dolgozni: Bluey Robinson, Bruno Mars, Will I Am, Ed Sheeran, Stevie Wonder, Ne-yo  David Guetta, LMFAO, Justin Timberlake, The Lonely Island, Gwen Stefani, Adele, Brandy, Sam Tsui and Kurt Hugo Schneider, Jeremy Manongdo, Leejay Abducayan, Katy Perry, Nelly Furtado, B.O.B, Cee lo Green és még folytathatnám.
Ki a példaképed?
Nem igazán tudom meghatározni, mert változik az ízlésem és így elég nehéz leszűkíteni, de megtudod állapítani azon emberek alapján, akikkel szívesen együtt dolgoznék. Zeneileg Michael Jackson az, akire leginkább szeretnék hasonlítani, a sikerei miatt, mindamellett amivel a magánélete miatt vádolták.
Mit csinálsz az éneklés mellett?
Ami a zenét illeti, az éneklés mellett, gitározok, de emellett sokat játszok számítógépen. Az álom munkám, hogy egy játék gyárban dolgozzak, ahol digitális munkákat csinálhatnék, mint a 3D-s animálás.
 Zene az élet minden területére elkísér, akármit csinálok, akár dolgozok vagy zuhanyozok vagy csak otthon ülök és akkor is amikor az animálásokat csinálom. Mindig énekelek.

  Csekkold Kirant:
http://www.facebook.com/kirancurpen
http://www.youtube.com/user/TheKiranacoustic




When did you start singing?

  It's fairly hard to pinpoint a real age where I started singing. I went to a catholic school so we sang hymns most days, I was also part of a choir until I was 13, but I eventually stopped because I have a hard time reading sheet music and I couldn't keep up.  I started again when I was about 17 when a few of my friends decided to form a band but it didn't last long. When I arrived in Canterbury for university there was someone called Adrian Benn (http://www.facebook.com/adrianunplugged) , who had heard that I played guitar and decided to ask me to play a bit while he took a break on one of his gigs and I realised I really loved singing properly rather than just to myself and I started taking it a bit more seriously. Through him I met Joe Green, A brilliant guitarist, Bassist and all around great guy who is now helping me manage my music properly (http://www.facebook.com/greenartistmanagement)

Did you learn to sing somewhere?

I didn't take lesson but because my sister is an amazing singer, and my father used to sing everyday while cooking and just around the house, I was surrounded by singing a lot in my family. Even outside I always had a lot of musicians around me.

 Many people have seen your videos, what made you decide to put them on YouTube?

I mostly put my covers up on YouTube for the ease of access. While I have other means of getting people to hear my songs. It also helps to separate my songs from original work and covers.

What do you base your song choices on?

There are a few songs where I have learned them because people have requested them. Other than that I look for a few things.

·       I like the song

·       I feel the song will suit my voice. This is one of the most important things I think, there are many songs that I love and I know that people want to hear, but I don't want to do the original song an injustice.

How do you feel when you get positive comments on your videos?

When I get any feedback on my videos I always try to take it on board, I enjoy reading the positive comments and they really help me try and write more and learn more, Obviously, the comments aren't always positive, I try and take the advice given with constructive criticism, and I'm slowly learning to just ignore the people who are just unhelpful. It takes a while to learn not to take the negative comments to heart too much.

Do you have own songs?

I do have a fair few songs that I have written myself, I can't always remember them sadly, but I am slowly trying to find all my little notes and mini recordings together before I start recording some tracks and demo's, A few of the initial recordings can be found on my own facebook page (click on my band profile button) or by going to reverbnation.com/kirancurpen. They are currently rather low quality but that will be sorted in time!

 Have you ever approached a talent scout?

Not really, music was a lower priority than my BSc and MSc, I was once approached by a producer from New York (http://www.facebook.com/blakebrandes, www.blakebrandes.com) . At the time, I felt it wasn't the right decision for me, I do regret it in a sense, it would have been wonderful but I am glad I concentrated on studying first, I have grown a lot more since then and I feel I maybe wasn't ready for the deal at the time anyway.


Who would you really like to work with?

I've already had chances to work with some incredible people, who I've mention earlier like Adrian Benn and Joe Green. In terms of celebrities, I have a list of people, Bluey Robinson, Bruno Mars, Will I Am, Ed Sheeran, Stevie Wonder, Ne-yo  David Guetta, LMFAO, Justin Timberlake, The Lonely Island, Gwen Stefani, Adele, Brandy, Sam Tsui and Kurt Hugo Schneider, Jeremy Manongdo, Leejay Abducayan, Katy Perry, Nelly Furtado, B.O.B, Cee lo Green, the List just goes on and on...


Who is your role model?

I don't really know my tastes change so often that it's hard to narrow it down. As you can probably tell with my list of people I want to work with. Music wise I guess Michael Jackson remains the epitome of success, regardless of what may have occurred in his personal life.


What do you do aside from singing?

 In terms of music I play guitar but as other hobbies go, I play a lot of computer games, as  job I would quite like to work in the games industry, and with that I do a bit of digital artwork as well as 3D animation.
 I tend to sing a lot whatever I'm doing,  when I'm at work, in the shower (sorry if that's Too much Information) just sitting around the house, even when I'm doing animations and artwork I I'm singing away to myself.


Létai Alexandra

fordítás:
Timoska Kinga
Tóth Noémi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése