2015. július 4., szombat

„Nem képeskönyvet akartam!” - A Saul fia Debrecenben

kép.movieaddicts.hu
Június 22-én a Kölcsey Központ Nagyterme mozi teremmé változott és a debreceni közönség a Saul fia című film levetítése után, találkozhatott az alkotókkal.

A remekművet ugyan Magyarországon csak június 11-én kezdték el vetíteni, de már megjelenése előtt óriási népszerségnek örvendett, hiszen a cannes-i filmfesztiválon a nagydíj mellett további három elismerést (az életigenlés értékei miatt járó François Chalais-, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége által kiosztott FIPRESCI-, valamint a művészien kivitelezett filmtechnikai megoldásokért járó Vulcain-díjat) is bezsebelte Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje.
Az alkotás debreceni díszbemutatóján, a film levetítését követően a közönség találkozhatott a rendezővel, Nemes Jeles Lászlóval, Röhrig Géza és Molnár Péter színészekkel, valamint Zabezsinszkij Éva casting directorral.  

Az első kérdést, azaz hogy hogyan találták meg a megfelelő embereket a szerepekre a hölgy válaszolt:

foto:borsonline.hu
„Ez a folyamat majdnem másfél évig tartott. Egyetlen egy szempont lebegett előttünk végig,hogy olyan arcokat találjunk,akikről el tudjuk hinni,hogy ebben a pokolban életben maradnak. Ami azt jelenti,hogy egyáltalán nem volt fontos,hogy színészek legyenek,nem volt fontos,hogy bármilyen tapasztalatuk legyen,nem volt fontos,hogy zsidó származásúak legyenek. Szóval ilyen szempontból könnyű dolgom volt,mert teljesen szabad kezet kaptam. Úgyhogy akár utcáról is kerestünk embereket. Maga a próbafolyamat az meglehetősen rendhagyó volt,mert nem mondhatjuk egy amatőrnek,de egy színésznek sem,hogy akkor most képzeld el,hogy Auschwitzben vagy 1944-ben. Ebben a pillanatban véget ért volna az egész próbafolyamat,mert ilyenkor működésbe lépnek azok a képzetek, amit az emberek a háború után gondolnak Auschwitzről. Úgyhogy elsőre próbáltunk olyan helyzeteket kitalálni, ami valamennyire ezt a kiszolgáltatottságot modellálja. Utána próbáltunk börtönszituációkat eljátszatni velük és csak ezek után, amikor már mindezen keresztülmentek, akkor mertük őket valamennyire bevezetni ebbe a világnak a számukra is nyílván ismeretlen közegébe.”

De voltak kivételek folytatta Zabezsinszkij Éva:

„Például a Gézának a megtalálása, az egy speciális történet volt, mert őt egy másik szerepre szántuk. Amikor Budapesten járt (ugye New Yorkban él), akkor megkértük, ha már itt van, ugorjon be a többi színész mellé Saulnak. Tehát legyen ő az, aki végszavaz, akivel párban tudnak csinálni jeleneteket. Amiből mi látjuk, hogy az illető színész alkalmas vagy nem. Ültünk, Géza játszott velünk és elkezdtem bökdösni Lászlót, hogy látja ezt, amit én látok. S mondta,hogy látja,de ő se hisz nagyon a szemének. Ugyanis az történt , hogy ott ült előttünk Saul. Úgy, hogy nem csinált semmit. Hiába volt addigra egy nagyon jó nevű, külföldi színészünk Saul szerepére, fogtunk magunkat és elővezettük a producerek előtt,hogy most akkor nulláról kezdenénk és nekünk  Géza kell. Ekkor a Géza Amerikában volt és vissza kellett őt hozni és mindent kipróbáltunk vele, amit csak lehetett. Ugyanis azt a kockázatot kellett vállalni, hogy alapvetően egy civil  tehát nem egy színész és mégis az egész film tulajdonképpen rajta múlt/múlhat. De azt kell mondanom, hogy jól döntöttünk.”

Továbbá hozzátette, voltaképpen szerencsés is volt, hogy Röhrig Géza amatőr színészt választották a főszerepre.

„Mi nem azt akartuk, hogy eljátsszák ezek a szereplők a történetet, hanem hogy hordozzák. A Géza esetében ez volt szembetűnő,hogy nem csinál semmit,csak itt ül mellettem. Akkor is van benne valami olyan fajta zártság vagy konokság vagy bármi -  aki ismeri az tudja is – ami életre kel és ez az amit nem nagyon lehet eljátszani.”

Nem izgultam egy percig sem

Röhrig Géza
fotó:hvg.hu
Röhrig Géza 5-6 éve találkozott először Lászlóval New Yorkban. Azonban nem számított rá, hogy övé lesz a főszerep.

„Nem gondoltam egy percig sem, hogy erre alkalmatlan lennék és befürödhetne ez a produkció. Amikor megkaptam a főszerepet, akkor nem kezdtem el izgulni egy percig sem, hanem elkezdtem készülni rá.” – mondta Röhrig Géta, akit ahogy már említettük eredetileg Ábrahám szerepére nézett ki László.
Valamint hozzátette, hogy a csapattal egyből megtalálta a közös hangot és együtt beszélték meg, hogy az ilyen tárgyú filmeknek milyen csapdái lehetnek, miket kell kerülniük. Tudta, hogy a film jó kezekben volt.

Nem kellene jópofáskodni

A rendező amint megkapta a szót kijelentette, hogy nem tartja túl ideálisnak, hogy a film után közvetlenül itt jópofáskodnak, de legalább találkozhat a közönséggel.  Majd kiemelte, hogy egy nagyszerű csapat állt mögötte, akikkel együtt küzdötték le az akadályokat.

Nemes Jeles László
foto:mno.hu
Lászlóék 2005-ben kezdték el a francia nyelvű auschwitzi tekercseket olvasni, amit a Sonderkommando írt, majd ásott el 1944-ben. Ezek egyfajta időgépként szolgáltak, hiszen tartalmazták gondolataikat, mindennapjaikat, valamint, hogy hogy próbálták meg szabotálni a rendszert. Ennek alapján indult el a film készítésének folyamata.

Nemes Jeles László kiemelte, az első szempont az volt, hogy felkészült legyen a témában, tisztában legyen a történelmi háttérrel, hiszen nem egy kosztümös filmet akart készíteni. Ebben Vági Zoltán történész segített. Például, hogy az emberek „nevei” avagy számai olyanok legyenek, amik tényleg léteztek vagy épp, hogy kik előtt vették le a sapkájukat a zsidók a táborban. Hangsúlyozta, hogy nem olyan filmet akart csinálni, amit már mások csináltak. Új hangra, új megközelítésre törekedett.

Nemes Jeles László
fotó:metropol.hu
„Nem képeskönyvet akartam, hanem a nézőket szerettem volna belehelyezni ebbe a világba. A legtöbb holokausztfilm a túlélésről szól, sokat akarnak megmutatni, és éppen emiatt nem mutatnak meg semmit. Mi arra helyeztük a hangsúlyt, hogy megmutassuk, egy embernek mit jelenthetett ott lenni a haláltáborban.” – fogalmazott Nemes Jeles László.


Kiemelte, hogy fontos volt számára a hihetőség.  1944.október 6-7-én a Sonderkommando valóban fellázadt. Valamint megemlítette a helyszínt is. A cselekmény főleg a Krematórium területén játszódik. Úgy építették meg a színteret, hogy szervesen látható legyen a néző számára, milyen is volt az eredeti hely logikája.

A térlogika mellett fontos szerep jutott a hangoknak. „A film ötven százaléka hang, a képen kívüli eseményekre ezekből következtethetünk. Az anyag kívánta a hangot, ezáltal teremtett végtelen perspektívát. Ugyanakkor a bábeli zűrzavart az is erősíti, hogy nyolc nyelven szólalnak meg a szereplők. ” fogalmazott meg a rendező.


Értelmezések

A beszélgetés során kitértek a filmben megjelenő zsidó motívumokra is, amit ugyanakkor nem mindenki vehet észre. A zsidó hagyományban ugyanis a temetés során a koporsóval hétszer állnak meg az elhunyttal a sírhoz érve. Ez a hét állomás megjelenik a filmben is.

foto:mno.hu
Illetve tradíció, ha morzsát szórnak a vízbe, az a bűneiktől való megszabadulást jelképezi. (Vigyázz SPOILER!) A kisfiú holtteste elúszik a film végén a folyón. Ez jelképezheti a megtisztulás folyamatát. Röhrig Géza ezekhez a megállapításokhoz hozzáfűzte, hogy nem akartak semmit sem belemagyarázni a filmbe. Mivel ez egy alkotás, többféle értelmezés lehetséges, nincs egyetlen séma. Ha valaki ezeket a momentumokat észreveszi, akkor az egy háttértudásra utal, amivel azonban nem rendelkezik minden néző. A befogadóra van bízva, hogy mit lát bele a filmbe, hogyan értelmezi, akár egy versnél.

Különlegesek

Ha megnézzük a filmet, akkor maradhat bennünk kétely egy kérdést illetően. Vajon tényleg Saul fia, az a kis gyerek, akit el akar temetni?
Ennek megválaszolását a nézőre bízza a film. De Röhrig Géza egyéni véleménye szerint nem a valódia fia Saulnak. Inkább csak azért értékes Saulnak a fiú,(VIGYÁZZ SOILER!!!!!) hogy túlélte a gázkamrát.

A film továbbá azért is érdekes, hiszen a történetet a Sonderkommando szemszögéből ismerjük meg. Nem saját maguk választották ezt a pozíciót, csupán kijelölték őket. Azért is voltak „különlegesek”, mert ők tudták, hogy hogyan halnak meg a többiekkel ellentétben.

Nem volt még ehhez hasonló

Röhrig Géza a beszélgetés végén hangsúlyozta, hogy Auschwitzal valami új kezdődött el. Volt emberirtás Auschwitz előtt is: örmények gyilkolása a törökök által, Gulag a Szovjetunióban vagy akár gondoljunk csak Kambodzsára. Nagyon sok embert megöltek.


fotó:haon.hu
De miben is különbözik ez a fajta embertelenség a többitől? Egyrészt technológiában, a személytelen gyilkolásban. De amitől nem fogjuk tudni besorolni a többi történelmi események közé, az éppen a 1,5 millió gyerek. A bolsevikok megölték a cár gyerekeit, de nem száműzték őket a Gulágra. Az az 1,5 millió gyerek teszi felfoghatatlanná ezt az egészet, ami miatt valami más kezdődött el. Hihetetlen, hogy ezt meglehetett tenni gyerekekkel, hiszen eddig őket kihagyták. Nemcsak emberek pusztultak el, hanem az emberek eszménye is. – fogalmazott Röhrig Géza.


A beszélgetést Röhrig Géza, egyik versének felolvasásával zárta:

 A lufi

Megtaláltam a lányom lufiját

a padláson. Egy hároméves lufi.

Még van benne szufla,

még nem engedett ki,

csupán megráncosodott,
de azt is olyan szépen,
órák óta nézem,
az én kicsi lányom lehellete benne;
nem hagyta, hogy segítsek neki fújni,
szinte teljesen eltakarta már a pöffeszkedő gumi,
olyan rózsaszín, s valami durrant,
berontottam a szobába rögtön,
de nem a lufi, hanem egy pisztoly volt,
a lányom ijedten rohant az ölembe,
mondtam: most gyorsan elmegyünk,
a lufit nem hozhatod,
bácsik lövöldöznek egészen közel,
a kerten át biztosabb, vedd már a cipődet,
legalább hadd pukkasszam ki én,
bömbölt a lányom,
majd kipukkasztod, ha visszajöttünk.
Hát így. Még egy csomót kötök a vén lufi nyakára.

                                                                                                                                                     Röhrig Géza



//Nemes Jeles László magasra tette a lécet saját maga számára is. Hiszen a nézők kíváncsian várják a következő filmjét. Azonban a rendező csak annyit árult el, hogy egy fiatal nő történetéről fog szólni az 1910-es Budapesten. //

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése