2016. november 23., szerda

Hangácsi Marci,Petruska és Zombori az Akváriumban!


December 8-án az Akvárium Kishalljában Hangácsi Márton, Petruska András és a Zombori énekli ki belőletek a téli búbánatot!



A felvezetésben HANGÁCSI MÁRTON egyszálgitáros koncertjével olyan lazán és könnyedén ragadja majd magával a közönséget, hogy közben egy kicsit mindannyian boldogok leszünk, ahogyan a fülünkbe és a lábunk alá kúsznak a dallamok. Marcival egyébként már szeptemberben beszélgettünk. Ha lemaradtatok róla, akkor ITT meghallgathatjátok

Hangácsi Márton


Az egyszálgitár marad, akárcsak a fenékrázás és a szakáll: PETRUSKA ANDRÁS dalszerző-énekes a magyar folklór motívumait ötvözi az angolszász rock és a tánczene elemeivel. Számos sikert tudhat a háta mögött, megfordult A Dalban, Szent Gellért tér című számának videója bejutott Klipszemlére, valamint az Indexen is top10-es dal lett.

Szuggesztív, közvetlen, humoros előadásmódjával, valamint virtuóz gitárjátékával Petruska meghatározó szerepelője a hazai fiatal zenészgenerációnak. Dalszerzői teljesítményéért 2015-ben Artisjus Junior-díjra jelölték.

2014-ben jelent meg első, Metropolita című nagylemeze. A konceptalbum a 4-es metró megállói mentén haladva sajátos képet fest a XXI. századi Budapestről, és a benne élő 20-as, 30-as éveiben járó generációról. A Szent Gellért tér című dalhoz készült videó döntős helyezést ért el az I. Magyar Klipszemlén ‘Legjobb rendezés’ kategóriában, valamint az Index.hu 2014-es Top 10-es listájára is felkerült.

2016 tavaszán jelent meg Petruska második nagylemeze. A Kapunyitó című albumot a szerző 30. születésnapja és saját generációjának kihívásai inspirálták. A kiadványt beharangozó Nyár (Most vidám igazán) című dalt a Petőfi Rádió rotációban játszotta, a Trouble in My Mind pedig a legjobb négy szám között szerepelt A Dal 2016 című tv-műsor döntőjében, ahol Petruska A Dal Felfedezettje díjat is megkapta.

Petruska



Az este zárásaként pedig a jó pár klubot és fesztivált megjárt ZOMBORI köszön el a közönségétől. Elhangzik a friss folktól az űrdöngölésig terjedő teljes zenekari életmű, élen a két EP-vel, finomak lesznek, néha picit sírósak, néha nevetősek, lesz bugi, aztán pedig vigadalom az éjszakában! Nosztalgikus este várható, ahol Horváth Martina is újra frontasszonyként áll a színpadra Csordás Zita mellé.

Zombori



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése