2016. december 27., kedd

A diótörő kultusza Debrecenben is megelevenedett


A balett, a cirkuszművészet és a show elemeit ötvöző, látványos vetítéstechnikával kiegészített Diótörő előadást láthattuk idén Debrecenben. A produkció óriási sikert aratott.

Csodálatos élmény részesei lehettek, akik 2016. december 18-án ellátogattak a Debreceni Főnix csarnokba, az egyik legnépszerűbb karácsonyi mesére, a Diótörő táncjátékára. A győri Audi Arénát követően a debreceni közönség láthatta ifj. Harangozó Gyula koreográfus-rendező által 2 részben megálmodott táncjátékot. Pjotr Iljics Csajkovszkij Diótörőjét a Győri Balett előadásában, a Moszkvai Bolsej Balett vendég szerepélésével került bemutatásra. A diótörő P.I. Csajkovszkij utolsó balettje és egyben utolsó színpadi műve, a történet alapja E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című meséje.  A lenyűgöző előadás a gyerekek és a felnőttek számára is óriási élményt jelentett. Megelevenedtek a XIX. századi korhű játékok és bábok, majd a jelenkor modern játékai Pókember, Barbie, és a robotok is, miközben a Klára kisasszonyért a Diótörő herceg és a gonosz Egér király párbajtáncát is láthatjuk. Karácsonyi este realitásából Klára kisasszony álmaiban repíti át a résztvevőket a táncjáték, gyönyörű jelmezekkel és látványvilággal. 

A Trepak vagy orosz tánc a darab egyik leglátványosabb része, mely méltán világhírű a híres Rózsakeringővel, valamint a Moszkvai Bolsoj Balett szólistáival Darja Hohlova és Artemij Beljakov táncával egyetemben ejtette ámulatba a közönséget. Természetesen nem hiányozhattak a színpadról a bohócok, Colombina és a Néger baba figurája és az artisták sem. Az este fénypontját emelte a Győri Tánc- és képzőművészeti Iskola oly fiatal, tehetséges balett növendékeinek tánca, melynek hatása a nézőtéren is új primadonnák születtek, pici lányok és fiúk próbálták ellesni és utánozni a színpadon látható tánclépéseket. A közreműködők és a táncosok a nézőket egy estére elrepítették P.I. Csajkovszkij álomvilágba, fantasztikus élmény volt, kicsik és nagyok számára egyaránt. Az este a színpadi szereplők bevonulásával és a nézőközönség óriási tapsviharával ért végett.
Az előadásról képekben :




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése