 |
Fotó: Zsigmond László
|
Takács Géza a a Pesti Magyar Színház színművésze, a Pesti Magyar
Színiakadémia osztályfőnök-helyettese. Az elsősöket tanítja, Pál Andrással, a
Radnóti színművészével osztozva a feladaton. A március 15-i műsort előkészítő
műhelymunka szünetében idei szerepeiről és a színészi munka titkairól kérdezte
Vasvári Judit.
A Pesti Magyar Színház évtizedesi hagyománya, hogy az akadémista növendékek
viszik színre március 15-e történéseit - a környező középiskolák pedig
ellátogatnak ezekre az előadásokra, így váltva ki az iskolai megemlékező műsort
nemzeti ünnepünkön. Az ünnepi műsor egyben vizsga is - a növendékek írják,
szerkesztik és elő is adják a történelmi eseményeket idéző szövegeket. A lényeg
persze az, hogy izgalmas. és a korosztályt megszólító előadások jöjjenek létre.
Takács Géza és Pál András munkamódszere hatékonynak tűnik. A diákok
jelenetekkel készülnek, amelyet a tanár-rendezők megnéznek, korrigálnak,
javaslatokkal és rendezői instrukciókkal pontosítanak. András többet, Géza
kevesebbet beszél.
Nekem úgy tűnt, mintha a te főképp a színészmesterséggel kapcsolatos
dolgokra koncentrálnál.
- Szerintem nem kell ezt így elválasztani, én ugyanúgy az előadásról osztom
meg a gondolataimat a növendékeinkkel, a különbség inkább csak abban
mutatkozik, hogy Andris tapasztaltabb tanár.
 | |
|
- Miközben szeretnék minél kevesebbet felfedni az előadás titkaiból, annyit
elárulhatok, hogy rengeteg gyönyörű tánc és zene van benne. Ebbe az osztályba
sok hangszeres zenész került, így természetes, hogy erre alapozunk. Úgy
próbáljuk feldolgozni a 48-as forradalom történeteit, hogy megidézzük a múltat,
de a szokványostól eltérő szemszögből. Megőrizzük a forradalom méltóságát és
nagyságát, de megpróbálunk egy kicsit a dolgok mögé nézni, és a hősöket - Petőfit,
Jókait, a többieket - hús-vér, élő emberként ábrázolni, amitől oldottabb, a
fiatalokhoz közelebb álló előadás jöhet létre. A személyes történések között a
csatákat és a forradalom eseményeit táncban, koreográfiákban mutatjuk be - itt
most a mozgásnak nagyobb jelentősége lesz, mint a szöveges részeknek. Az
előadás létrejöttében sokat segített Puskás Péter zenei szerkesztő és Takács
László, az elsős évfolyam mozgástanára, az előadás koreográfusa.
Ahogy a próbát néztem, felfigyeltem egy kérdésre, ami így hangzott:
"Mit hoztatok mára?". Ezek szerint a növendékek kutatják fel azokat
az elemeit az előadásnak, amelyeket a nézők elé visznek?
 | |
|
- A márciusi műsor próbaidőszaka azzal kezdődött, hogy a gyerekek két hétig
könyvtárba jártak, ahogy mi is Pál Andrással, és anyagot gyűjtöttünk.
Három-négy este alatt összeállt a fejünkben egy terv, képekben és szituációkban
gondolkodtunk. Majd az akadémisták ötletei nyomán megerősödtek bennünk bizonyos
elemek. Kiválasztottuk azokat a helyzeteket és szereplőket, amiket és akiket
érdemes megidézni - ilyen például Táncsics kiszabadítása - és ezeket a
történéseket próbáltuk közelebb hozni és érthetővé tenni a gyerekek számára.
A márciusi ünnepi műsoron túl az egész évadról szeretnélek kérdezni. Még
nem tartunk a végén, de az már elmondható, hogy rendkívül eredményes, dolgos
évadod az idei. Októberben két bemutatód volt - Arnold Wesker: A konyha
előadásában Péter figurája, és a Chioggiai csetepatéban Szúnyog Toffolo -
mindkettő kulcsszerep a csapatjátékon belül. Majd január végén egy újabb
főszerep, a Hajnalban, délben, este Máriója következett. Hogy érzed: jó, ha
ennyire sok a dolgod, vagy túlságosan megterhelő volt ez az időszak?
- A harmadik után fáradtam el egy kicsit, hiszen a próbafolyamat egybeesett
az év végével, nem volt időm eleget pihenni. És amikor nem a színház kötött le,
akkor sok időt töltöttem a tanítványokkal az Akadémián. De most végre úgy
érzem, jut arra is időm, hogy ezeket a kitűnő szerepeket
"finomhangoljam". Mindhárom előadásból havonta kettőt-hármat játszunk,
ezért van időm felkészülni rájuk. Egyébként hozzászoktam ehhez a tempóhoz, amit
az egymást követő bemutatók diktáltak, és boldoggá is tett, hogy így elkapott
ez az egész. Harminc éves vagyok, ez a lehető legoptimálisabb időszak arra,
hogy sokat dolgozzam.
A Magyar Színházban az idei első premiered október másodikán Arnold Wesker:
A konyha című darabjában Péter szerepe volt. Mi a fontos neked ebben a
feladatban?
 | |
|
- Elképesztő ritmusa van A konyhának, és nagyon kell vigyázni arra, hogy ne
essek ki belőle. Az egy kotta... ugyanakkor rendkívül robbanékony dolog. Nem
lehet egyes részeknél hosszasan elidőzni. Azt nehéz megfogni, melyik az a pont,
amikor Péterben átfordul valami. Pontosabban maga a pont megvan, csak az a
kérdés, hogyan jutok el oda... Amikor Pétert játszom, gyakran érzem, hogy már
vészesen közel van a pillanat, amikor robbannom kellene, de még nem tartok ott.
Ez azt jelzi nekem, hogy találnom kell egy korábbi pillanatot, amiből
elindíthatom a kiakadáshoz vezető folyamatot. Ebben a szerepben jelenleg azt
keresem, hogy tudok még jobban Péter robbanására készülni. Ami érdekes a
személyében és a kapcsolatában, hogy bár rengeteg feszültséget táplál magában,
mégis úgy tűnik, hogy élvezi, ezért én úgy is próbálom játszani, hogy ez egy
játék Péter számára... egészen az utolsó pillanatig.
A második premiered egy sokkal könnyedebb, vígjátéki szerep. Toffolo is
bajkeverő, a chioggiai nők nyugalmát dúlja fel...
- A Goldoni-komédia elég erős karakterszínjátszást kíván, amelyben minden
mozdulatnak nagyon pontosan a helyén kell lennie. A komédiajátszás lényege,
hogy egy karaktert teljesen fel kell építeni. minden egyes mozdulatát
megformálni, és hozzá kell igazítani a figurához, hogy hiteles legyen,
természetes összhangban a szöveggel.
Az előadás során valóban megfigyelhető, hogy nem csak a hangod, de a tested
legutolsó porcikája is játszik. Például a kezed, amely ugyanúgy kifejezi Checca
iránti szerelmedet, mint a szavaid. Ez nyilván tudatos dolog.
 | |
|
- Azért nem ennyire tudatos! Én úgy mondanám inkább, hogy ez intenzitásbeli
ügy. Valaki mondta nekem A konyha előadás kapcsán, hogy ha csak a kezemet nézte
volna, akkor is értett volna mindent. Nyilván ha az ember az idegrendszerével
dolgozik, az kihat minden testrészére. Ez nálam nagy hangsúlyt kap, mert számomra
a mozgás különösen fontos. Az energia az egész testemet átjárja: az előadás
olyan, mint egy futóverseny, teljes testemben leizzadok. Ezek a szerepek
megkövetelik az intenzitást - a hevességemet találom meg bennük, amit nagyon
szeretek. Az életben ugyanis inkább kétkedő meg bizonytalan vagyok, de nem
heves. Ám ha a koreográfia megköveteli az intenzív mozdulatokat, és ha az ember
ezeket száz százalékig végrehajtja, akkor érdekes módon megérkezik vele az
érzés is, a fizikai hevület magával hozza a lelki hevületet és minden a helyére
kerül.
A harmadik premiered a Hajnalban, délben, este volt. Ez azért különleges,
mert kétszemélyes darab, amelyet Gáspár Katával játszotok a Sinkovits Imre
színpadon, karnyújtásnyira a nézőktől. Melyik áll közelebb hozzád: a csapatmunka
650 néző előtt, vagy a kamaradarab a stúdióban?
- Nem tennék különbséget már csak azért sem, mert ez egy veszekedős, harcos
darab, nagy érzelmek vannak benne. Katával nagyon jól tudjuk felhúzni egymást,
és a rendező, Varga Éva is arra biztatott bennünket, hogy merjünk nagy
érzéseket mutatni. Ez működik is: egyikünk csinál valami nagyot, amire aztán a
másik reagál egy még nagyobbal, és így építkezünk fölfelé. Vagyis alapvetően
igaz, hogy egy stúdióban finomabb dolgokkal lehet hatni, de ez az előadás
kivétel a szabály alól.
A nézői visszajelzések arról szólnak, hogy feltölt az előadás - jókedvű és
szerelmesebb lesz az ember, amikor a végén kijön. De hogy éli meg ugyanezt a
színész, aki játssza?
 | |
|
- Másképpen, hiszen én adom azt az energiát, amit a néző elvisz haza - ez a
színháznak a mechanizmusa. Ha valaki ad, a másik elviszi. Nekem az elvégzett
munka öröme marad, ha azt érezhetem, hogy ez a nap is hasznosan telt, főleg ha
a nézői visszajelzések is erről szólnak. Persze ebben a szakmában nem szabad
megelégedni, folyamatos építkezés az egész. Huszonévesen az ember megtanulja az
alapokat, aztán harmincasként azzal dolgozik. Mire negyven lesz, kezd
elmélyülni benne - szerintem ez az elmélyülés lesz a legizgalmasabb, az lesz
majd igazi művészetnek nevezhető. De nem siettetem az időt - jól érzem magam
ott, ahol most tartok a színészi utamon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése