2018. július 30., hétfő

Magyarradar: Itt a VINYK tesók új dala - "Egyszer" ft. Sárközy Dani


A VINYK formációt két debreceni testvér Haxel (Harsányi Alex) és ThreeX (Harsányi Dávid) alkotja. 2010-ben jelent meg első közös daluk “Kisgyerekként” címmel. Ezután mindketten saját zenei stílusukban külön-külön mentek tovább. 2017 végén azonban újra együtt kezdtek el dolgozni “Minden óra” című dalukon, ami még a Petőfi rádióba is bekerült. Ennek köszönhetően 2018 óta zenélnek együtt a VINYK formációval a srácok. Eddig a "Minden óra" és a "Lehetsz bárki" című dalokat lehetett pörgetni a YouTube-on tőlük, azonban kedden  megjelent új szerzeményük "Egyszer" címmel, amit Sárközy Dániellel együtt készítettek. Ennek apropóján beszélgettünk Harsányi testvérekkel.

2010-ben jelent meg első közös dalotok Kisgyerekként címmel, majd mindketten külön utakon folytattátok. 2017-től újra együtt dolgoztok és 2018-ban VINYK formációként vagytok jelen a zenei színtéren. Minek köszönhető az újraegyesülés és mit kell tudni az új projektről?

VINYK: Már nagyon régen terveztük, hogy közösen dolgozunk majd, ezért 2017 végén csináltunk egy közös projektet Dánielfy Gergő közreműködésével, amely annyira megtetszett nekünk, hogy úgy döntöttünk közösen folytatjuk. Így 2018-ban megalapítottuk a VINYK nevű formációnkat.



Mit kell tudunk Harsányi tesókról? Honnan jöttek a becenevek (Haxel,ThreeX)? Mikor kezdtetek el zenélni?

VINYK: Mi egy nagyon ellentétes mégis egyensúlyban lévő testvérpár vagyunk. Mindig próbáljuk húzni a másikat a fejlődés irányába és a jó irányba. Egymásnak adunk ihletet. A HAXEL név a Harsányi Alex-ből származik, a ThreeX-t pedig mindenki fantáziájára bízzuk J .  A zenélést 2010-ben kezdtük első közös számunkkal a Kisgyerekként-el, amit a szüleinknek készítettünk Karácsonyra.

Több kooperációtok  is van már: Dánielfy Gergővel a „Minden óra” és Delvin.es-sel a „Lehetszbárki” című  dalotok kapcsán. Mesélnétek egy kicsit a közös munkáról?

VINYK: A koncepciónk az, hogy minden produkciónkat más-más előadóval készítjük. Nagyon szeretünk másokkal dolgozni, sokat lehet tanulni egymástól. Bár nem könnyű mindig újabb előadót találni.  A másokkal való munka minket is folyamatos fejlődésre ösztönöz, és így sok stílusban megmutathatjuk, hogy mire is vagyunk képesek.


Megjelent új dalotok „Egyszer” címmel, amihez már klip is készült. Ezúttal Sárközy Danit vontátok be a munkába. Meséljetek egy kicsit az új dalról, a közös munkáról és a videóklipről!

VINYK: Kedden jelent meg a legújabb dalunk. Danival nagyon jól ment a közös munka, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, és a végén mindannyian elégedettek voltunk a végeredménnyel.

Ez az eddigi legmélyebb dalunk, amit egy olyan ember ihletett, aki sajnos már nem lehet közöttünk, de nagyon sokat adott nekünk minden egyes dalán keresztül. Mindemellett arról szól, hogy meddig vagyunk képesek, hajlandóak elmenni az álmainkért, illetve, hogy azon a bizonyos határon képesek vagyunk-e megállni.


A videoklipet 2 napig forgattuk, két helyszínen. A Rám-szakadéknál és a Siroki várnál. Nagyon jó hangulatban teltek a forgatások. Ahogy az a képeken is látszik nagyon sokat gyalogoltunk, viszonylag nehéz terepen, úgyhogy a forgatások végére mindenki kellő képen elfáradt. Nagyon profi volt a stáb, nagyon jól együtt tudtunk dolgozni és ez meglátszik a gyönyörű képkockákon is.

Mi a következő lépés?

VINYK: Ezután is szeretnénk minél több minőségi és jó zenét készíteni és a későbbiekben fesztiválokon és saját koncerteken is fellépni és együtt bulizni a közönséggel. Ezután is saját élményeink ihlette zenéket szeretnénk készíteni, amibe bárki bele tudja képzelni saját magát.

2018. július 9., hétfő

JÖN A CAMPUS FESZTIVÁL 2018!



Július 18-án nyitja meg kapuit az idei debreceni Campus Fesztivál. Az egyik legnagyobb és legkomfortosabb nyári nagyrendezvényen idén 19 programhelyszínen 255 zenei előadó és nagyságrendileg 200 egyéb program és attrakció várja a látogatókat négy nap alatt. Ez azt jelenti, hogy mintegy ezer zenész és több száz egyéb közreműködő gondoskodik a szabadidő tartalmas eltöltéséről.

A programkínálatba ezúttal olyan nevek kerültek, mint az amerikai hiphop/R&B énekes, dalszerző, producer Akon, a kaliforniai hardcore/punk zenekar Ignite, a marokkói-holland DJ-producer R3hab, a drum and bass műfaj egyik legismertebb formációja Sigma, a techno legenda Scooter, vagy a holland MY BABY. A külföldi sztárvendégek mellett kiemelt jubileumi műsorral készül Ákos, a Tankcsapda és Lovasi András is. Megannyi magyar kedvenc látható majd a debreceni Nagyerdőn: Majka & Curtis, Punnany Massif, Kowalsky meg a Vega, Szabó Balázs Bandája, Akkezdet Phiai vagy a Brains. Az idei Campuson rekordszámú, több mint kétszáz hazai koncert várható.

A zenei sokszínűség idén lesz a legnagyobb. A népzene, világzene, klasszikus zene képviselői is nagy hangsúlyt kaptak és újdonság, hogy minden nap autentikus cigányzenekar is húzza majd a talpalávalót a nóta-karaoke sátorban. A zenei programok mellett jönnek a Dumaszínház humoristái, a kulter.hu színpadon pedig éjszakánként mozizni is lehet majd. Idén minden eddiginél nagyobb gondot fordítunk a családokra és a gyerekekre. A Campus Kópé Családi Játszóligetben rengeteg attrakció, zsonglőrök, gólyalábasok mellett többek között az Agóra tudományos játékait és a DMK kézműves foglalkozásait is megtaláljuk. Először lesz önálló cirkuszi program a fesztiválon, valamint a tavalyi sikerre tekintettel idén is kitelepül a Csokonai Nemzeti Színház, népszerű nyáresti darabokkal és éjféli jazzkoncertekkel. A sokszínű kulturális kínálatot irodalmi, tánc-, komolyzenei és képzőművészeti programok is gazdagítják.

Idén 11. alkalommal vesz részt saját helyszínnel és színpaddal a Debreceni Egyetem a Campuson. Az Egyetem tér minden évben a leglátogatottabb nappali rendezvényhelyszín a fesztiválon. Tavaly mintegy tízezren keresték fel az egyetemi standokat és programokat. Idén 16 faházban 30 egyetemi egység mutatkozik be.

Új fő támogató: Debrecenben a Continental
"Ahogy élsz, annyit érsz ..." Lukas Juranek, a Continental Automotive Hungary Kft. debreceni gyárának ügyvezető igazgatója egy Tankcsapda-idézettel hangsúlyozza, hogy a Continental számára kiemelten fontos az egyensúly megteremtése az élet olyan lényeges értékei között, mint a tisztelet, szeretet, becsület, család és munka. "Célunk, hogy a gyárfalakon túl a helyi közösségeknek, így Debrecen életének is meghatározó szereplői lehessünk. A Campus Fesztivál támogatása kitűnő lehetőséget biztosít erre, nagyon inspiráló, hogy a várossal és az itt élő emberekkel alakíthatjuk Debrecen legjelentősebb eseményit és a jövő mobilitását."- tette hozzá Lukas Juranek.

Óránként 2000 korsó sör folyik majd ki a csapból!

Idén 33 pulttal és közel 200 fős személyzettel készülnek a szervezők. Újdonság lesz az Ausztriából érkező két szuper sörcsapoló, amelyek hat korsó sört tudnak lecsapolni egyszerre összesen tíz másodperc alatt. A Beerjet névre hallgató berendezés óránként összesen 2000 korsót tud kicsapolni.

Dreamnight – Álmodj velünk! – jótékonykodik a Campus

A Dreamnight rendezvénysorozat a világ állatkertjeinek nagyszerű kezdeményezése. Az első Áloméjt a Sophia Loren Kórházzal együtt a Rotterdami Állatkert hívta életre még 1996-ban, úgy, hogy meghívtak 175 daganatos betegségben szenvedő gyermeket és családtagjaikat egy különleges, nekik összeállított éjszakai programra. Ma már közel 300 állatkert szervezi meg a maga Áloméjszakáját szerte a világon és szerez feledhetetlen élményt a beteg kisgyermekek számára. A Debreceni Állatkert- és Vidámpark tavaly csatlakozott a kivételes kezdeményezéshez, mely évről évre mosolyt csal sok száz sápadt arcocskára és pihentető örömmel tölti el a beteg gyermekekért aggódó szülők lelkét is. A Campus Fesztivál szervezői adománygyűjtő számlát nyitottak, amelyre már be is fizettek egy összeget, de Campus idei VIP fogadásra való belépővel – amelynek ára idén 10000 Ft lesz – bárki támogathatja a nemes kezdeményezést. Természetesen magasabb adományok is felajánlhatók. A cél a tízmillió Forint elérése.