2018. január 25., csütörtök

Justin Timberlake klippremier: Say something


Év elején jelentették be, hogy Justin Timberlake és a híres country énekes, Chris Stapleton együtt dolgozik Timberlake következő albumán. Ma alig pár órája tették közzé Say something című közös szerzeményüket, amihez egy nagyon profi klipet is készítettek. A páros első alkalommal dolgozik együtt közös dalon, azonban már korábban is ismerték egymást és koncerteztek is együtt.

Az új dal egy derűs és érzelmes ballada, amiben Stapleton és Timberlake is gitárral a kezében énekel egy épületben. A szám akkor éri el a csúcspontját, mikor az énekesekhez egy teljes kórus és a zenekar is csatlakozik.


Justin ötödik albumáig sem kell már sokat várni, hiszen február 2-án jön a Man of the Woods. Két nappal a lemez megjelenése után pedig a Super Bowl félidejében láthatjuk Justint fellépni. Ráadásul három szám már megjelent az új lemezről és mindegyikhez klip is készült: a futurisztikus Filthy, a Pharell által közreműködött Supplies és most a Say something.

A Man of the Woods turné állomásai is kikerültek a https://www.justintimberlake.com oldalra. A koncertezés március 13-án indul Torontóból. Sajnos eddig nincsenek európai állomások, de reméljük, hogy  hamarosan jönnek a további helyszínek is!

Addig is itt egy kis beharangozó:



Forrás: Music Backstage

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése