Tél van. A hópelyhek mint megannyi szikrázó jégvirág hullnak alá a fagyos útra. A napközben hallható gyermeki kacajnak nyoma sincs már, elnémult az éjszaka sötétjében. A fáradt emberek otthonuk csendjében lassan mind nyugovóra térnek, s a házak sorra hunyják le ködös szemeiket.
Csak az én szobámban pislákol még némi fény. Engem is vonz már ágyam puha melegsége, de én nem pihenhetek, míg levelem meg nem írom. De mégis mit írhatnék? Édesapám megmondta, csak egyetlen egy dolgot kérhetek a Jézuskától. Gyermeki szemem bágyadtam mered hideg tollamra, mely némán pihen az üres papíron. Hogyan is dönthetnék, hiszen annyi minden van, amire vágyom. A világ tele van szebbnél szebb játékokkal, s nincs közöttük két egyforma. Van, mi puha s ölelni való, mások csengő-bongó dallamot hallatnak vagy szüntelen forognak, de mind más és más, s nekem mindre szükségem van.
Hangos puffanás szakítja meg töprengésem. Sebesen fordulok meg rettegve attól, hogy tényleg a Mumus jött el értem, kiről a testvérem már annyit mesélt. Kalapáló szívvel pislogok körbe a szobámban, s mély sóhajjal nyugtázom, hogy csupán csak egy aprócska tárgy ugrott le a polcomról. Remegő kézzel veszem fel a piciny szerkezetet. A régi búgócsigám az, melyet még Édesapám készített nekem saját két kezével. Még mindig emlékszem, mennyit dolgozott rajta, s milyen izgatottan adta át nekem. Egyszerű kis tákolmány, de nekem mégis ez a legbecsesebb tulajdonom.
Mosolyogva teszem vissza szeretett játékom a helyére, és egyre növekvő tanácstalansággal foglalom el helyem a tiszta lap előtt. Tekintetem akarva-akaratlan is máshova téved, s gondolataim máris a hólepte, kinti világba vándorolnak: Ott az a domb, melyen annyit szánkóztunk és hócsatáztunk tavaly Karácsonykor. Tisztán él bennem családom csodás mosolyának emlékképe, s még mindig fülemben cseng barátaim üde kacaja. Mintha most is érezném az arcomnak csapódó jeges hógömb érintését és Édesanyám melengető, puha csókját.
Mosolyogva dőlök asztalomra. Szemhéjam ólomsúlyként nehezedik fáradt szememre, mígnem feladom hősies küzdelmem, s átengedem magam az álomvilág hívogató sötétjének. Képek százai peregnek le szemem előtt. Látom Édesanyámat tiszta szívből kacagni, testvéremet vidáman grimaszolni. A szemem elé tárul barátaim huncut arca és Édesapám elégedett mosolya, miközben büszkén vállamat veregeti. Mint díszek a karácsonyfán úgy jelennek meg álmomban azok képei, kik mindennél fontosabbak számomra.
Lassú léptek hangja és egy ajtó panaszos nyikorgása zavarja meg nyugodt szendergésem. Lassan felemelem bágyadt fejem. Sűrű pislogások közepette egy ismerős alak sziluettje rajzolódik ki apró szemem előtt. Édesanyám lassan megáll mellettem, s tekintetével gondosan vizsgálja hófehér levelem. Szája széles mosolyra húzódik, miközben arca,mint tavasszal a bódító rózsabokor vörösre lobban. Gyengéd karjával szorosan átölel, lágyan megcsókol s elsuttogja a legcsodálatosabb szót: Szeretlek!
Szemem hirtelen nyílik fel. Tág szemmel szemlélem Édesanyám vidám tekintetét, s ajkam elégedett mosolyra húzódik: Végre tudom mit akarok! Lelkesen ragadom magamhoz jéghideg pennám, s piciny gyertyám pislákoló fényénél írni kezdem, mi az, mire a legjobban vágyom:
Drága Jézuska!
Szépen kérlek, Karácsony alkalmából teljesítsd szívem egyetlen vágyát:
Vigyázz Szeretteimre!
A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése