Az NFL döntő a legtöbb amerikai számára különleges jelentőséggel bír, mondhatnánk, varázsereje van. A baráti társaságokat, családokat és az Egyesült Államok lakosságát összehozza és egy időben a TV képernyők elé szegezi. Nem is csoda, hiszen ez az esemény egy igazán ütős show is egyben. Ugyebár minden évben vannak sztárfellépők a meccs félidejében, ráadásul idén 3 fellépő produkcióját láthatta a közönség. Coldplay, Beyoncé és Bruno Mars közös előadása fantasztikus volt. Az utóbbi két énekes igazán zseniális táncmozdulatokkal kápráztatta el a nagyérdeműt. Természetesen dívától ezt már megszokhattuk, sőt egy majdnem esést is jól kiküszöbölt. Aki profi, az profi kérem. A lényeg pedig, hogy a Denver Broncos vs. Carolina Panthers meccsből Denver került ki győztesen 24–10 eredményel. A félidő produkcióját itt megnézhetitek:
Beyoncé didn't almost fall. The fall almost Beyoncéd.
Újabb tucatnyi fellépő csatlakozott a Balaton Sound nemzetközi sztárkínálatához. Friss
hír, hogy Európa legjobb vízparti bulisorozatán – július 6. és 10. között – fellép Dimitri
Vegas & Like Mike, Tyga, Sven Väth és a megannyi további nemzetközi név mellé már
csorognak a hazai fellépők is. Jön a Halott Pénz, a Punnany Massif, a Wellhello, a
Brains és az Irie Maffia is.
Egyre erősebb a Sound felhozatala, ami persze nem újdonság, hisz évről-évre az elektronikus
tánczene legnagyobb bulifelelősei adják egymásnak a porondot. Nem csoda, hogy most is egy
No.1 párost jelentettek be: a nevek közt két mindenre elszánt, kirobbanó formában lévő
elektronikus zenészt köszönthetünk, akiket dinamikus szettjeik tettek méltán híressé. A
Dimitri Vegas & Like Mike duo jelenleg a DJ Magazine legjobb 100 DJ-t összefoglaló
listájának első helyén áll, mi több, a Sound kívánságlistájának éllovasa is, több ezer
szavazattal.
A szervezők idén – a világtrendekhez igazodva – egy rést nyitnak az elektronikus zenei
kínálaton, más stílusok legnagyobbjait is szerepeltetve szép számmal. Ennek jegyében érkezik
például a Soundra a huszonéves, nagydumás amerikai rapper, TYGA, aki bár még csak 26
éves, tavaly jelent meg negyedik nagylemeze, melynek nem más volt a producere, mint
Kanye West. A rappelés mellett színészkedéssel is foglalkozik, a Birkanyírás 3. és a Going
Under című filmben is feltűnik jövőre, de előbb várunk tőle egy nagy bulit Zamárdiban.
Örömmel jelentjük: a német elektronikus zene egyik legfontosabb alakja, Sven Väth újra a
Balaton Soundon. A legendás, iskolateremtő, mindig megújulni képes művészt a techno
keresztapjaként regisztrálta a világ. Több mint három évtizede van a pályán, maratoni szettjei
kultikusak az elektronikus zenei körökben.
Ferry Corsten egy igazi holland legenda, aki különböző művésznevek mögé bújva már a 90-
es évek végétől publikálta slágerlistás kislemezeit, mint Európa egyik első számú trance DJje.
Az idei Balaton Soundra a Tiëstóval közösen alapított Gouryella projektjével érkezik,
melynek 2000 óta már egyedüli főnöke, az itt publikált Anahera című dalt tavaly az év
trackjének választották az Armin Van Buuren-féle A State Of Trance műsorban.
Tavalyi nagy sikerű Szigetes fellépése után ezúttal Zamárdiban láthatja a közönség a Los
Angeles-i Odd Future hiphop kollektíva alapító és rapperét. A producerként, videoklip
rendezőként, grafikusként és ruhatervezőként is tevékenykedő huszonéves Tyler, The
Creator pályafutása elején elnyerte az MTV legjobb új előadójának járó díjat, eddig
megjelent mindhárom nagylemeze a Billboard 200-as listájának első 5 helyén debütált.
Timmy Trumpet ausztrál house DJ-producer, akinek egyik ismertetőjegye a live set közben
gyakran előbukkanó trombitája. 4 éves kora óta foglalkozik klasszikus zenével, de egy gyors
jazz-kitérő után már a dance zene rajongója lett. Nagy áttörést jelentettek karrierjében az
ibizai bulik és az olyanokkal közös fellépések, mint Armin Van Buuren, Dizzee Rascal,
Fatboy Slim vagy Carl Cox. Az évi több mint 200 bulijával elnyerte az Ausztrália
legelfoglaltabb DJ-je címet is.
Németország egyik legrégebb óta aktív techno-pop alakulata a Booka Shade, melyet az
igényes és hiperintelligens elektronikus zenék két szakavatott nagymestere, Arno
Kammermeier és Walter Merziger irányít. Több mint húsz éve szállítják futószalagon a
hangulatos, merengéshez és önfeledt partizáshoz egyaránt alkalmas zenéiket, idáig öt
nagylemezük jelent meg.
Érkezik Zamárdiba az EDM-huligán, DJ és producer Izraelből Borgore, aki még csak 28
éves, de a nevét már mindenki jól ismeri a nemzetközi dubstep hálózatban. Vérbeli partyarc
és nagy formátumú előadó, aki masszív dobalapokra, illetve a heavy metalra jellemző kemény
és torzítós hangzásra épülő stílusát gorestepnek nevezte el.
Nick Douwma már kiskorában nagy rajongója lett a zenekészítésnek, a Sub Focus név mögé
bújva készített zenéire a világ egyik leghíresebb drum’n’bass producere, Andy C figyelt fel
2003-ban, ezt követően pedig már slágerlistás kislemezek és egy legendás Prodigy-remix
repítette karrierjében. Sub Focus ezúttal egy brutális erejű DJ settel tér vissza Zamárdiba.
Két egyiptomi jóbarát még az óvodában összehaverkodtak, hogy aztán Aly & Fila néven
trance lemezeket pörgessenek szerte a világban. Future Sound of Egypt című heti internetes
rádióműsorukról is ismertek, sőt, első kislemezüket még anno Tiësto, Armin van Buuren és
Paul van Dyk is játszotta. Az utóbbi 5 évben 4 nagylemezt és több tucat remixet is
megjelentettek. Bár a zenéket közösen írják, az élő fellépéseket Fila egyedül nyomja le, társa
fülbetegsége miatt.
Szemtelenül fiatal, mindössze 20 éves holland DJ-producer Julian Jordan, aki mögött a
legmenőbb holland kiadók állnak, és aki pályafutása legelején már Martin Garix-szel
dolgozott együtt 2012-ben. Kemény beat-jei és progresszív hangszerelései tökéletesen
illeszkednek a big room house trendjeihez, saját dalait a legnagyobb DJ-k emelik be
szettjeikbe, sűrűn megjelenő kislemezei folyamatosan pörögnek nem csak a klubokban,
hanem a külföldi rádiókban is, például Pete Tong válogatásában.
A nemzetközi sztársor mellett a legjobb hazaiak is megfordulnak idén a Balaton-parton. Az
első bejelentett nevek között ott a Halott Pénz, az idén csak néhány fesztiválfellépést vállaló
Punnany Massif, a Wellhello, a Brains és az Irie Maffia.
2016. július 6-10. között tizedik alkalommal tölti tele Zamárdi szabadstrandját a
legizgalmasabb vízparti bulifolyam, a Balaton Sound, jövőre is a MOL Nagyon Balaton
keretében.
A Sound szervezői, hogy idén nyáron Zamárdi
szabadstrandján a mainstream elektronikus zene legfiatalabb szupersztár DJ-producere, Martin Garrix
is fellép. Garrix Animals című slágere 2013-ban a Beatport legnépszerűbb - legkeresettebb anyaga
volt, ráadásul több európai országban is a slágerlisták élén végzett. Fiatal kora ellenére a legismertebb
DJ-producerekkel dolgozott már együtt és a világ legizgalmasabb elektronikus zenei
klubjainak és fesztiváljainak - így természetesen a Soundnak is - ünnepelt sztárja.
Macklemore, aki évek óta töretlenül Amerika egyik
legünnepeltebb, legfényesebben ragyogó hip-hop csillagainak egyike, igazi nagyágyú. A
milliós rajongótáborral rendelkező, lehengerlő stílusú, karizmatikus rap-ikon, végtelenül laza,
ugyanakkor vérprofi előadó, kinek tehetségét számos szakmai díjjal, köztük négy Grammyvel
ismerték el. Ezúttal is állandó producer-tettestársával, Ryan Lewis-szal érkezik 2016-ban
a Balaton Soundra.
Armin van Buuren, a trance univerzum legismertebb DJ-je és producere,
hat elementáris erejű, rendkívül sikeres album szerzője, s nem utolsó sorban a magyar
közönség egyik nagy kedvence idén októberben megjelent Embrace című új lemezének dalait
is elhozza a Balaton-partra.
A tavalyi évben robbant be Robin Schulz, a 28 éves német
producer-DJ, akinek fél éven belül két remixe is beköltözött az európai slágerlisták élére.
Generációjának egyik legtehetségesebb producere szintén érkezik 2016-ban a Balaton
Soundra. A német dance fenomén, megszámlálhatatlan mennyiségű szakmai díjjal kitüntetett
világhírű trance művész, munkáit nemcsak a klubkultúrában otthonosan mozgó rajongók
ismerik jól, hanem mindenki, aki életében legalább egyszer részt vett egy elektronikus zenei
buliban.
Paul van Dyk az egyetlen DJ a világon, aki több mint tíz évig szerepelt a legjobb tíz
között a DJ Magazine világ legjobb lemezlovasait felsoroló százas listáján.
A W&W két, a
húszas évei közepén járó tehetséges holland DJ szuperprodukciója. Hipnotikus, dinamikus
anyagaik legerőteljesebben a trance világához köthetőek, de a populárisabb electro house
műfajjal is összeköttetésben állnak.
Ez a Soundon is kiderül majd.
Argentin DJ- és producerzseni, kiadótulajdonos, Hernan Cattaneo a latin house királya, aki
több mint három évtizede van a pályán, ezalatt ő lett hazája, Argentína nemzetközileg
legmagasabban jegyzett elektronikus zenésze, aki most ismét érkezik a Soundra.
És itt lesz Fritz Kalkbrenner, aki az elektronikus zenére tette fel az életét, de a témához a
hip-hop és a soul felől (is) közelít. A kortárs német könnyűzene és a berlini klubélet ismert
arcának legutóbbi albuma karrierjének eddigi talán legjobb anyaga, nyilván erről is hallhatunk
dalokat a Soundon.
A belga house producer, Felix de Laet ahogy megkapta első laptopját, nekilátott házi remixek
készítésének. A Lost Frequencies művésznév mögé bújva 2014-ben kezdte el a középtempós
jazzy deep house zenéit csinálni. Még csak 22 éves, de eddigi munkái alapján garantáltan az ő
slágereire fog pörögni a jövőben az elektronikus zenei világ.
Ambiciózus és rátermett holland DJ-producer, született tehetség, Tiësto pártfogoltja, akinek
minden képessége megvan ahhoz, hogy a jövőt meghatározó elektronikus zenészek élcsapatát
erősítse. Ő Oliver Heldens, a most húsz éves zenész, aki változatos hangzásvilágú, dallamos,
mozgalmas és önfeledt táncra csábító deep house-ban utazik.
A$AP Ferg a legendás harlemi A$AP Mob hiphop kollektíva egyik legismertebb arca, akinek
karrierje megbízhatóan tör előre. A nagydumás A$AP Ferg második lemeze, az Always Strive
And Prosper 2016-ban várható, reméljük a Balaton Soundon már több új dalt is hallhatunk
tőle.
Az amerikai Fox csatorna egy igen
merész vállalkozásba fogott, hiszen élő musical közvetítést valósítottak meg.
Többször próbálkoztak már ilyenfajta adással, de egyiknek sem volt akkora
népszerűsége mint a Greasenek. A színpadi produkció a Broadway-musicalra hajaz,
de képi világában a filmváltozaté köszön vissza.
Az előkészületek azonban nem
voltak zökkenőmentesek: a Rizzot játszó, High School Musicalből ismert Vanessa
Hudgens a bemutatót megelőző éjjel vesztette el édesapját, Greget. Az
énekes-színésznő a 4. stádiumú rákban elhunyt férfinek dedikálta az esti showt.
A produkció óriási sikert
aratott. Köszönhető ez annak is, hogy igazán tehetséges színészeket vonultatott
fel, olyan nevekkel mint Julianne Hough (Sandy), Aaron Tveit (Danny Zuko),
Carly Rae Jepsen (Frenchy), Vanessa Hudgens (Rizzo), Keke Palmer (Marty),
Carlos PenaVega (Kenickie) vagy épp
Mario Lopez (Vince Fontaine). Ráadásul Joe Jonas új együttese a DNCE és a Boys
II Men is feltűnt az előadásban. Színvonalas műsort láthattunk fantasztikus
koreográfiákkal és természetesen
kultikus dalokkal mint péládul a ’Summer Nights’ ,’Greased Lightning’
vagy épp a ’You’re The One That I Want’.
A Fox Youtube csatornáján jó pár videó megtalálható a produkcióból, így össze is szedtük nektek:
A huszadik századi magyar
fotográfia egyik legfontosabb alkotója – a három éve elhunyt Hemző Károly
(1928–2012) – életmű-tárlata 2015. december 4-től látható a Magyar Nemzeti
Múzeumban. A tárlat átfogó képet ad az utóbbi évtizedekben gasztrofotósként milliók
által kedvelt művészről, bemutatja mint eredeti sport- és városfotóst, vérbeli
riportert, lírai tájképábrázolót, valamint a lovas képek megújítóját is. A 700
m2-en felvonultatott több mint 200 fotó vintage-kópiák és eredeti negatívról
készített nagyítások, jelentős részben fekete-fehérben.
Sportos kezdet
A kiállítás első része a
sportfotósként a Honvéd Sportklubnál pályakezdő fotós munkáit idézi meg. Hemző
sosem tanult fotózni és sosem sportolt, ezáltal is hátránnyal indult, de
zsenialitása és tehetsége ezen felül tudott emelkedni. Fotográfiai berkekben
közkeletű a vélekedés: aki sportot magas színvonalon képes fényképezni, az
bármi mást is meg tud örökíteni. Fotóriporteri, művészi és későbbi alkalmazott
fényképészi tevékenysége élő bizonyítéka ennek. Az Aranycsapat tagjairól, és a
magyar sport egyik aranykorának sok neves szereplőjéről készített bravúros
felvételeket.
Az akkori technika kezdetlegesebb
volt, hiszen nincs exponálás gomb, ami a fotós helyett dolgozna. Így egy KO, célszalag
átszakítása vagy egy gól, tehát a megfelelő pillanat rögzítése kizárólag a
fényképészen múlott.
Magyarország igazi arca
A folytatásban annak a bő két
évtizednek a lenyomata látható, amikor is nemcsak sokoldalú alkotóként, hanem
képszerkesztőként és a magyar fotográfiai élet aktív alakítójaként is irányt
szabott a szakmának. Budapestet több mint hatvan éven át fényképezte sajátos
szemlélettel.
Hemzőnél soha sem váltak el az
alkotói irányok, korszakok, sohasem voltak kizárólagos témái, megközelítésmódja.
Sőt a kötelező rutinmunka végeztével számára fontos dolgokat is fényképezett, olyanokat is, ami akkor Magyarországon nem jelenhetett meg.
Jó értelemben vett mániája közé
tartozott megörökíteni minden évszakban, napszakban, számos nézőpontból és
stílusban a Duna-hidakat, főként a Lánchidat, a budai Várat. A főváros környéki
festői vidékek közül talán a Dunakanyar és Szentendre volt Hemző kedvence, de
ugyanígy figyelme középpontjában állt a balatoni táj, a maga szépségével és
mozgalmasságával, valamint a „lovas helyek”, elsősorban a Hortobágy, Apajpuszta
és Bugac.
Múltidézés
A kiállítás harmadik részében a múltidézés
kap főszerepet, ahol kortársak és a Hemző Károly Alapítvány által díjazott
fiatal fotóriporterek vallanak a művészről. Valamint dokumentumok tucatjaival
és korszakfestő installáció segítségével nemcsak Hemző Károly fotográfiai
életművét mutatja be, hanem az elmúlt hatvan év élményszerű megidézésére is
vállalkozik gazdag multimédiás, interaktív vetítésekkel (korabeli filmhíradók,
személyes interjúk, beszélgetés élet- és alkotó társával, Lajos Marival).
Lovak és látványok
Az életműben, így a kiállításban
is fő helyet foglalnak el a lovas-képek: „az életemben és a sorsomban két
főszereplő van: a ló és a nő” – vall erről ő maga egy interjúban. A magyar
fényképezők közül talán Hemző publikálta a legszebb fotókat a lovak életéről.
Lovairól több kiállítást és könyvet is készített.
A záró részben munkásságának
izgalmas része a gasztrofotózás jelenik meg. Ezeket a fotókat a társ és
szerzőtárs, Lajos Mari szakácskönyveiben adta közre: miközben nemzedékek
tanultak főzni e könyvekből, Hemző fotóit csodálhatták.
Az idős mester élete végéig
dolgozott otthoni műterme biztonságában. Nemcsak remek ételfotókat készített,
hanem művészi csendéleteket, finom zsánerképeket s rezignált intim önportrékat
is, amelyeket most láthat először a közönség, amiként az összes kiállított
fotónak csaknem a fele is most kerül először a nagy nyilvánosság elé.