2017. november 29., szerda

Vitáris Iván: "Egy jó zenekar egy dallal is meg tudja mutatni mire képes. Ha nem tudja, akkor az rossz!"

Fotó: Ivan and th Parazol Facebook
Nemrég jelent meg az Ivan and the Parazol legújabb dala, a Serial Killer. Sőt ezen kívül már  jó pár számot felvettek amerikai útjuk során. A jövő év elején szépen sorban jönnek majd az új szerzemények, hiszen a budapesti showcase fesztivál alkalmával 3 új dalt is hallhatott a közönség. Vitáris Ivánnal a BUSH keretein belül megrendezett november 15-ei akváriumos koncertjük előtt beszélgettünk. Azóta már megjárták a cseh és a német turnéjukat is és már itthon is újra hallhatja a bandát a közönség.

KWzó: Itt vagyunk a BUSH Showcase nyitóestéjén, de pár napja még Indiában voltál. Mesélnél erről, hogy hogy kerültél oda?

Fotó: Ivan and th Parazol Facebook
Iván: Nagyon régen el akartam már menni, és most jött egy szerencsés lehetőség, hogy kísérőként, egy rövid időre, de megtapasztalhassam a csodálatos Indiát. Tök jó volt! Tényleg nagyon másvilág. Sok olyan dolog van, ami nekünk európaiaknak  teljesen furcsa, de másrészről gyönyörű és sok mindent eltanulhatnánk tőlük: például a vallási és életszemléletüket. Az egész felfogásuk olyan, hogy vigyáznak egymásra, attól függetlenül, hogy egymilliárdan vannak. Nagyon érdekes volt és én még mindig a hatása alatt vagyok ennek az utazásnak. Remélem visszatérhetek egyszer, mert most csak Kalkuttában voltam 7-8 napot, ugyanis vissza kellett jönnöm a BUSH-ra és a turnéra. Mások, ha elutaznak Indiába, akkor ott maradnak 2 hónapig és körbeutazzák az országot...
 

KWzó: Most jött ki a Serial Killer, az új kislemezetek. Érezhető,hogy kicsit más a hangzása mint az elmúlt 3 albumotok. Mi inspirált a Serial Killer felvételekor?

Fotó: Northern Lights Photo HU
Iván: Nagyon örülök, hogy felfedeztétek, hogy máshogy szól. Talán most először szól úgy a zenekar, ahogy mindig is kellett volna. Úgy érzem, hogy nagyon sokáig kerestük a megszólalásunkat és most úgy látom, hogy az EastWest Studióban olyat tudtunk létrehozni, ami bármely másik földrészen megjelent jó lemez vagy zene mellé odarakható. Kerestük, hogy hogyan tudna talán még nyersebb, még erőteljesebb lenni ez az egész, hogyan tudjuk a saját hangszereinket úgy bemutatni egy dalban, hogy az mindenkinek rögtön érthető legyen és karcoljon. De remélem, hogy a lemez többi dalánál is részletesebben tudunk erről majd beszélni.
KWzó: Mikor legutóbb az Akváriumban játszottatok a Serial Killler mellett elhangzott még egy új dal, a Lonely Sunday. Arról lehet már tudni, hogy mikor kerül ki a nagyközönség elé stúdió verzióban?

Iván: Lesz még megjelenő kislemez, de szerintem már csak jövőre, tehát ilyen január-februárban. Most a Lonely Sunday lesz a nyitódal itt a BUSH-on és ezenkívül el fog hangzani még egy másik új szám. Elég sok ideig pörgettük körbe a ’The All Right Nows’ és az előző lemezek dalait. Megvolt az oka, hogy miért halasztottuk későbbre az új anyag kiadását. Semmiképpen nem alkotói válság miatt, hanem zenekaron belüli ilyen-olyan problémák és az egyéb időbeli, meg a producer keresési problémák okozták azt, hogy gyakorlatilag csak most fognak újabb dalok kijönni. Szerintem az a legjobb, mikor az ember kivárja azt a pillanatot, amikor tényleg nagyot lehet menni, úgyhogy lehet ez most sikerül.


KWzó: Los Angelesben vettétek fel a Serial Killert, meg a többi dalt is. Milyen volt ott dolgozni új környezetben, meg ugye a Deli Somával (Middlemist Red)?

Fotó: Northern Lights Photo HU
Iván: Somáról egyrészt tényleg csak jó dolgokat tudok mondani, mert az egész stúdiómunkában, mind most a lemezírás folyamatában, egy ilyen kifejezetten nehéz helyzetben nagyon-nagyon jól teljesített és nagyon rugalmasan kezelte ezt az egészet. Ezt neki is köszönöm, meg a Middlemist Rednek is, hogy elengedték őt hozzánk ebben a vészterhes, vis-major helyzetben. Én emellett még ki szeretnék emelni egy embert, a Springer Marcit, aki meg a The Luckiesban játszik és amiatt, hogy a Soma nem fog ráérni, így Marci fog minket elkísérni basszusgitáron a mostani EU turnéra. Ez is egy különleges sztori, hogy egy szólógitáros srác zseniálisan tud basszusgitározni. Úgyhogy most bárhova megyünk mindenki kérdezi, hogy akkor most ki, hogy van?! Nagyon szar ez persze,de reméljük, hogy Jani állapota minél előbb javulni fog. Most türelmet kérünk a közönségtől, meg magunktól is, mert nem lehet előre megmondani, hogy mikor fog rendbe jönni. Addig a legjobb tudásunk szerint szeretnénk ellátni a zenekari feladatokat.

KWzó: Ha már showcase-en vagyunk, ilyenkor mi alapján válogatjátok össze a dalokat? Ilyenkor a magyar számaitok háttérbe szorulnak és az angol dalok kapnak szerepet?

Iván: Mindkettő van. Magyar és angol dalokat is szeretünk játszani. Én egy fél órával ezelőttig azt hittem, hogy 70 percet fogunk játszani, úgyhogy összeraktam egy nagy, fasza kicsúcsosított, erős Parazol koncert hangulatot. De a showcaseket is nagyon imádjuk, mert az meg a gyors K.O. ütésekről kell, hogy szóljon, úgyhogy most csináltunk egy 50 perces setlistet, amit remélem, hogy a közönség is jól fog venni. Nem tudom mennyire jött át az embereknek,de furcsa volt kommunikálni, hogy Akvárium és Parazol, de ez közben a BUSH-ról szól, ez egy showcase. Itt megmutatják a jó külföldi zenekarokat és elkezdődik végre valami Közép-Európai együttműködés. Én abszolút nem félek az 50 perctől, sőt mi ezeket nagyon szeretjük. Egy jó zenekar egy dallal is meg tudja mutatni mire képes. Ha nem tudja, akkor az rossz. Ki kell derülnie azonnal. Felmész a színpadra, már abból az első beszólásból kiderülhet, hogy mennyire lesz jó vagy épp nagyon szar. Reméljük mi jók leszünk.

KWzó: Ha csak egy dalt lehetne előadni, nálatok mi lenne az az egy?

Iván: Én a Serial Killert nyomnám el. Szerintem abból megértenék az emberek, hogy nagyjából miről lesz szó. De én a legtöbb dalunkra büszke vagyok. Nagyon jó érzés az, amikor régi dalt tudsz elővenni és ma is megállja a helyét és nem érzed úgy, hogy jaj ezt minek kellett. Persze van olyan dalunk, amire már azt mondom, hogy ma már nem így vagy úgy csinálnám,de hogyha megnézed a setlistünket nagyjából egyenlően vannak benne dalok az eddigi három lemezből, illetve most az újakból is három szám. 12 dal lesz összesen, minden albumról és az új anyagból három dal jut a koncertre.

Fotó: Ivan and the Parazol Facebook
KWzó: A másik két zenekarról mit tudsz, akik ma este fellépnek: Noep és a Kamp! ?

Iván: Én a Kamp! dalát hallgattam meg a BUSH-os videó forgatásánál, kellemes, táncolós muzsika. Nekem nagyon tetszett, amit csinálnak. Kíváncsi leszek, hogy élőben hogy fog ez megszólalni. Az Akvában mondjuk nem nehéz korrektul megszólalni, mert nagyon jól szól a terem.

Készítette: Paulusz Kristóf és Létai Alexandra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése