2016. július 15., péntek

Campus 2. nap: Csak győzzél osztódni!

fotó:campusfesztival.hu

A Campus 2. napjára is szeretnénk pár koncertet ajánlani a teljesség igénye nélkül persze, hiszen rengeteg király koncert lesz. Az egyetlen probléma az lehet,hogy nem tudunk egyszerre két helyen lenni. Nézzünk tehát néhány együttest, akit érdemes meglesni.

Bohemian Betyars - 16:00 - OTP Junior Nagyszínpad


Honnan lehet ismerős? A Bohemian Betyars nyerte a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyét. (Magyarországot képviseli a 2017-es groningeni Eurosonic Festivalon.)

Bohemian Betyars 2009-ben alakult Miskolcon. A csapat saját zenéjét speed-folk freak-punknak nevezi, ebben a keverékben a punkot, a skát, a pszichedeliát és a melodikus témákat vegyítik magyar, balkáni és cigány dallamokkal.

2011-ben mutatták be első lemezüket, a Boros utca 1-et, akkor egy hatnapos német turnén vettek részt. 2012 derekán jelent meg a második album, a Stone Soup, egy évvel később a harmadik anyag, az Utcabetyár, végül tavaly a háromszámosÖsszefúj a szél EP. Az elmúlt évek alatt többször felléptek külföldön, játszanak klubokban és fesztiválokon. A Bohemian Betyarsban Szűcs Levente (ének, akusztikus gitár), Palágyi Máté (hegedű, vokál), Muhari Krisztián (trombita), Mihályfi Máté (szólógitár, vokál), Fehér Gábor (bőgő, vokál) és Dankó Dániel (dob) szerepel.


>>>>>>>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>>>>>>>

The Biebers - 18:00 - Telekom Hall

A 2012-ben alakult The Biebers hatfős csapata alkotja az ország legkúlabb bandáját. Eleinte senki sem tudta, hogy ki áll a The Biebers mögött, pedig a zenei projekt olyan slágereket alkotott mint a Sorry, a Dance vagy a Stay. Még akkor sem volt publikus a névsor, amikor a Sorry lett az év hazai modern pop-rock hangfelvétele a Fonogram-díjkiosztón. Később kiderült, hogy Puskás Peti és testvére, Puskás Dani is az alapítók között van, és még néhány tag neve kiszivárgott a sajtóban és a koncertek alatt.Azóta brutális tempóra kapcsoltak és a fesztiválok közönségének is megmutatták, milyen az igazi #galaktikus #szexizés! 

A munka azóta sem állt meg, a Puskás testvérek ugyanis ontják magukból az új dalokat, amit a koncerteken az egész országban megmutatnak!


>>>>>>>
>>>>>>>

Anna & The Barbies - 19:00 - OTP Junior Nagyszínpad

Egy évtizednyi hamisítatlan rock’n’roll menetelés után az undergound szcéna kiskocsmáiból, klubjaiból a Budapesten őshonos Anna and the Barbiest rendkívüli színpadokra emelte már szinte családdá vált rajongói közönsége. Ennek fejébe a zenekar mindenét odaadva tíz éve hal meg estéről estére a színpadon.

Idő közben az 5 tagú zenekar Pásztor Anna – ének, Pásztor Sámuel – zene, ének , Hernádi Dávid – basszusgitár, Vághy Tamás – billentyű, Bubnó Márton – dobok szétválaszthatatlan egységgé kovácsolódott, a nyers rockban, zeneiségében is otthonra talált. Kendőzetlenül őszinte és lélekemelően is életigenlő szövegvilágukat üvöltő Marshall erősítők tették indokolttá a fesztiválok nagyszínpadjain.

A fészek klub kisszínpadán még csak álmodni mertek arról, hogy egyszer egy arénát megtöltenek. 2015-ben a tízedik jubileumi koncertjükön hatalmasat robbant a hat album zenei anyaga a SYMA csarnokban.
A zenekar pszichedelikus színpadi látványvilága összetéveszthetetlenül egyedivé tette őket a magyar zenei életben.

2016-ban a zenekar az eddigi legátfogóbb összművészeti turnéját kezdi el a cirkuszművészet, kortárs költészet és huszonegyedik századi vizualitás kíséretében Szabó K. István rendezésében.

A turné végállomása a hetedik nagylemez bemutatója novemberben lesz a fővárosi nagycirkuszban.



>>>>>>>
>>>>>>>

Konyha - 20:00 - Dehir.hu színpad

"A konyhában mindig jó, mert a hűtőben mindig ég a villany!" - ezzel a felkiáltással alapított zenekart 2010 őszén szepesi mátyás énekes-gitáros-dalszerző. Pontosabban ekkor már csak nevet kellett adnia a csapatnak, hiszen addigra elkészült egy négyszámos, erőteljesen 70-es évekbeli hangzású anyag és már csak körbe kellett kiabálnia a közreműködők között: "akkor most csináljunk zenekart?" a demón játszó herr attila (besh o'drom) basszusgitáros mellett végül badics márk (kéknyúl) lettek a csapat tagjai, ebben a felállásban kezdtek koncertezni és vonultak stúdióba ismét az első lemeznyi dalcsokorral.

2012 decemberében jelent meg debütáló albumuk "konyhanyelv" címen a lovasi andrás nevével fémjelzett megadó kiadó gondozásában. A lemezen már alább hagyott a tagság retró-mániája, zeneileg eklektikus képet mutat, viszont megjelent viszont az azóta is jellemző, az érzelmekkel őszinte, mégis természetes viszonyt ápoló szövegvilág. A lemezről több dal - kiskifli, asszem visszafekszem, feltörték a szíved - is ismertté vált kreatív videóklipjeiknek és / vagy a rádiójátszásnak köszönhetően. A csapat a lemez elkészültével sem ült a babérjain: az aktív koncertezés mellett azonnal nekiálltak a dalszerzésnek és egy "út közben elejtett" dal kiadása - alvópóló, 2013 szeptember - után 2014 februárjában ismét stúdióban találták magukat. Az új dalokat már új basszusgitárossal, haller dániellel közösen írták és vették fel, a készülő lemezt két videóklip megjelenésével harangozták be - lesz majd egyszer, vegyétek el a mobilom - majd a nyár és a stúdiózás időszakát egy emlékezetes hangulatú, négyéves születésnapi koncerttel zárták le az instant nagytermében (a koncert lenyomataként videófelvétel is készült).

A második album végül 2014 novemberében látott napvilágot, "elmentek a szörnyek" címmel. A lemez zeneileg érettebb, letisztultabb képet mutat elődjénél, a szövegek terén pedig sokrétűbb: a szakítós szerelmes daloktól némileg eltávolodva, de a megszokott mélységben ír vidám és komoly témákról - a függőségről (cukor, só), a szülőktől örökölt ördögökről (dupla skorpió) és arról, hogy ha valaki nagyon részeg, jobb ha elvesszük a mobiltelefonját (vegyétek el a mobilom).


>>>>>>>
>>>>>>>

Elefánt - 23:00 - Dehir.hu Színpad

A jelenlegi formájában 2012 januárja óta Budapesten együtt zenélő, egyébként szombathelyi gyökerű Elefánt, 2011 decemberében mutatkozott be a nyilvánosság előtt. A két alapító által írt Magányos című daluk - és az ahhoz a Kodály Method projekt által készített klip - pillanatokon belül nagy siker lett. A szerzőpárosban megérett zenei koncepció végképp szükségessé tette az Elefánt kibővítését, amit egy nagyszabású bemutatkozó koncert tett aktuálissá: a zenekar az említett két alapítón kívül csupa remek, figyelemreméltó múlttal és sajátos karakterrel rendelkező taggal kibővülve vált öttagúvá.

Zenéjüket nehéz bekategorizálni: jellemző rá a 3/4-es lüktetés, a lágy melankólia és a kirobbanó energikusság egyaránt, hol gipsy-punk, hol pszichedélia, hol elektronikus műfajokból derengő elemek bukkannak fel. Stílusjegyek terén nehéz megnevezni egyet, így talán a korlátoknélküliség a legfontosabb ismérvük. Ennek ellenére dalaik sajátos atmoszférát hordoznak, amit a kreatív zenei megoldások és a különleges dalszövegek tesznek igazán egyedivé.


>>>>>>>
>>>>>>>

Yves V -  00:30 - Telekom Hall

Tomorrowland hivatalos lemezlovasát az egész világon elismerés övezi, nem csak az egyik legnagyobb nemzetközi fesztiválnak a házigazdája,de a legnagyobb klubokban zenél világszerte, Spanyolországtól kezdve, Franciaországon és Cipruson keresztül egészen Indonéziáig.



>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
www.facebook.com/officialyvesv
YouTube
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Reméljük már mindenki beszerezte a belépőjét,mert ma éjfél után emelkednek az árak!

2016. július 13., szerda

Erős kezdés a Campus 0. napján!


Pontosan egy hét múlva kezdetét veszi a keleti régió legnagyobb bulija. Éppen ezért a héten szépen sorra vesszük a rendezvény kínálatát. Az erős kezdésre úgy éreztük érdemes felhívnunk a figyelmeteket! Nézzük mi vár ránk a Campus Fesztivál nulladik napján.


A jövőhét szerdán 4 zenei színpadon lesznek programok: OTP Junior Nagyszínpad, Telekom Hall, Captain Morgan Aréna, Dehir.hu Színpad. A kezdőnap 21 fellépést tartogat számunkra. Érdemes jegyzetelni!


Fran Palermo - 16:00 - OTP Junior Nagyszínpad

A Fran Palermo zenéje, olyan, mint egy színes kaleidoszkóp: folyamatosan formálódik, változik, mégis minden elemében egy izgalmas és látványos kerek egésszé válik. Vagabond Rock and Rollként címkézett stílusukat egyszer indie, sivatagi rock, folk vagy éppen mediterrán hangulatok inspirálják, melyekben leginkább a gitár, a dobok, a fúvós hangszerek és a billentyű dominál. Koncertjeik igazi táncolós, önfeledt pillanatok füzéréből állnak, az évek során egyre nagyobb színpadokon is megőrizve azt a közvetlenséget, ami a kezdeti utcazenélésből maradt meg. A népes bandát elsőként a Párizsi Udvarban tartott, gyakran utcakoncertbe torkolló próbáin fedezte fel a nagyközönség.


Első stúdió felvételükkel, az Arizonával 2011 végén jelentkeztek, mely hatására Takács Zoltán „Jappán” is felfigyelt a zenekarra, így a soron következő Museum of Clouds (2012) és Natural Cash (2013) című kislemezeken producerként segítette munkájukat. 2013-ban a zenekar hosszabb alkotói szünetet tartott, énekes-gitárosuk Henri Gonzo ugyanis Angliába költözött, de a másfél éves szünet alatt is adtak alkalmi, budapesti klubkoncerteket. 2014 ősz óta azonban újra országhatáron belül tudhatjuk a zenekart, a folyamatos koncertezés mellett pedig megjelentették Sun in Splendour című harmadik kislemezüket is. A trópikus-jungle rock hangulatú EP a Fran Palermo 2015 májusában érkezett self titled, első nagylemezének előfutára volt, melyet teltház előtt mutattak be az A38-on. A sikeres lemezbemutatót követően a zenekar bemutatkozott az összes jelentősebb hazai fesztiválon, ősszel teltházas klub koncerteket adott fővárosszerte, a koncertre járó közönség pedig már a tavasszal megjelenő új nagylemezük dalaiból is kaphatott ízelítőt, de az évértékelő zenei írásokban is elismerően írtak a csapat debütálásáról.

>>>>>>>>>
YouTube
Facebook>>>>>>>>>>

Magashegyi Underground - 17:30 - OTP Junior Nagyszínpad


Idén ünnepli 10. születésnapját Bocskor Bíborkával az élen a Magashegyi Underground. Ráadásul az alternatív rockot játszó együttes legújabb albuma a 'Talált tenger' is mindössze egy hónapja jelent meg. Biztosak vagyunk benne, hogy óriási bulit csapnak majd az OTP Junior Nagyszínpadán és felcsendülnek az új dalok mellett a régi kedvencek is, s együtt énekelhetjük majd az Árnyékok, a Metróhuzat és a Szeplős váll című számaikat.



>>>>>>>
>>>>>>>

Péterfy Bori & Love Band - 19:00 - OTP Junior Nagyszínpad

Az alternatív popot játszó zenekar 2007-ben alakult meg Péterfy Bori előző zenekara, az Amorf Ördögök szerzőiből és tagjaiból. Az énekesnő a rákövetkező évre a Magyar köztársasági érdemrend lovagkeresztjét is megkapta, ami a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetés. De hogy egy kicsit az idei évre is összpontosítsunk április 15-én megjelent a Péterfy Bori & Love Band negyedik stúdióalbuma, a Szédülés. Az új album dalai mellett nosztalgiázni is szeretnénk, úgyhogy hajoljunk bele egymás hajában az első sorokban!



>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

WellHello - 20:50 - OTP Junior Nagyszínpad

Az ország legnépszerűbb formációját Fluor Tomi és Diaz alkotja. A tavalyi Campuson is felléptek,de akkor a Telekom Hall nem bizonyult elég nagy férőhelynek,így nem tudott mindenki bejutni a koncertre. A  szervezők látva az óriási érdeklődést tanultak a tavalyi esetből, így idén nagyszínpadra került a WellHello és ők zárják a szerdai napon az OTP Színpadát. Na hány szerelmet bír majd el a Nagyerdő?


>>>>>>>>
>>>>>>>>

A Nagyszínpad mellett érdemes odafigyelni a 3 további helyszínre is, hiszen Sub Bass Monster, a Belga, a Supernem, Deniz, Ganxsta Zoleeék és 00:30-tól dj. Juhász Laci is terítéken lesz!

Supernem - 21:15 - Captain Morgen Aréna

Magyarország egyik legjobb koncertzenekara nem tréfál, ha rock and roll-ról van szó, nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy a zene erejével szántsák fel az országot. 

„Kevés szórakoztatóbb dolgot tudok elképzelni a szórakoztatásnál. Én nemcsak az időt, de magamat is a színpadon töltöm.  Mivel nagyon bírom, amikor kileng az, ahogy a csövön kifér a generátor” – nyilatkozta Papp Szabi a zenekar frontembere.

Ezek után tesszük fel a kérdést: Hova Megy Ki? A válasz egyértelmű, július 20-án minden Supernem rajongó a Nagyerdőn fog tombolni, Szabiék dallamos, popos, néhol rockos, punkos, kicsit karcos, minden ízében szerethető dalaira.

Na hagy ne mondjam K-K-Kétszer, hogy ott a helyed!


>>>>>>>>
>>>>>>>>

A Captain Morgen színpadán továbbá : Betonlégy (16:45), Benzin (18:00), Ordog (19:30).

De a Dehir.hu színpadánál is érdmes megfordulni: Manőver (15:00), Modern Lobotómia (16:15), The Orange Sofa (17:30), Neonhal (18:45), Aznaposok (20:00), Frogshow (21:30), Tűzlabda (23:00), Midlife Crisis (00:30).

>>>>>

Illetve felhívnánk a figyelmet, hogy mindössze 3.990 Ft-ért válthatjátok meg napijegyeiteket a 0. napra! Kár lenne kihagyni!

>>>>>

További részletes program itt elérhető!

2016. július 11., hétfő

Live: Napelemes repülés Európa felett élőben

fotó:theverge.com
A Solar Impulse kelet-európai idő szerint ma reggel 06:20-kor szállt fel Sevillából, hogy a Földközi-tengert átrepülve egy nagyjából 50 órás repülőút megtétele után megérkezzen Kairóba.
A pilóta André Borschberg, aki várhatóan július 13-án érkezik meg Kairóba. Az utazás különlegessége, hogy ezt az 50 órát egy napenergiával működő repülőgéppel teszik meg a levegőben. Mindezt a Solar Impulse YouTube csatornáján élőben is követhetitek:



forrás:hvg.hu

2016. július 7., csütörtök

Újdonságok a Campus Fesztiválon


Fizess egy érintéssel!

Ugyan már számos fesztiválon bevett,de a Campus Fesztiválon először lesz olyan rendszer, miszerint készpénz nélkül kell majd fizetni a rendezvény ideje alatt. Akinek van paypass-es bankkártyája, annak nyert ügye van, akinek nincs, az pedig a fesztiválkártyával is fizethet,amire lehet majd 5,10 vagy 20 forintért lehet majd feltölteni összegeket,melyből 500Ft kártyakaució. Ezt az összeget visszakapod, ha leadod a kártyát a bejárati feltöltőponton,valamint a kártyáról el nem költött pénzt is visszakaphatod.

Bevezetik az úgynevezett jatt-csúszkát is, ami akkor aktív, ha a vendég vásárol. Egy monitor “megkérdezi”, a vendégtől, kíván-e borravalót hagyni, és azon lehet majd beállítani az összeget. A jattcsúszka alapból 10% szervízdíjra(borravalóra) van állítva,de te döntöd el,hogy élsz-e ezzel a lehetőséggel. Ha nagyon elégedett vagy a kiszolgálással akár 20% borravalót is adhatsz. A lehetséges beállítások: 0%, 5%, 10%, 15%, 20%. Az adott borravalót 100%-ban a Téged kiszolgáló kapja!

2016. július 4., hétfő

Retróztunk egy nagyot a Budapest Parkban!

 

A rajongók serege boldogan vette újra birtokba a Budapest Park területét július 2-án, hogy együtt nosztalgiázzanak a TNT zenekar számaira. Több ezer rajongó torkaszakadtából énekelt, tapsolt és skandálta a zenekar számait és ringatózott a lassú dalokra.

Ákosékat olyan fogadtatásban részesítette a közönség, hogy azt bármelyik zenész megirigyelhette volna. A közönség megmutatta, hogy mekkora erő rejlik és milyen energiákat képes felszabadítani a zene szeretete.

Az este egy látássérült rajongójuknak is nagyon különlegesre sikeredett, hiszen a 'Híd a folyót' című dalt Ákossal duettben énekelhette el a színpadon.

A bemelegítésről szokásosan DJ DOMINIQUE gondoskodott,aki ráadásul még a koncert után is fűtötte a kedélyeket régi és új slágerekkel egyaránt.

fotó:Deccard Photography ©
Azonban a  bulinak korán sincs vége, hiszen még számos turnéhelyszínen találkozhattok a zenekarral a 2016-os évben.

2016. július 10. BÁTASZÉK // TNT live
2016. július 15. KOMÁROM // TNT track
2016. július 16. ÁSVÁNYRÁRÓ // TNT live
2016. július 22. NYÍREGYHÁZA // TNT track
2016. július 23. EGER // TNT live
2016. július 29. SEPSI // TNT track
2016. július 30. NYITRANAGYKÉR // TNT live
2016. augusztus 6. KAZINCBARCIKA // TNT live
2016. augusztus 13. TISZAKÉCSKE // TNT live
2016. augusztus 19. SIÓFOK // TNT live
2016. augusztus 20. HAJDÚSZOBOSZLÓ // TNT live
2016. augusztus 27. GYÁL // TNT live
2016. szeptember 2. TATABÁNYA // TNT live
2016. szeptember 10. AJKA // TNT track
2016. szeptember 17. ÉRSEKÚJVÁR // TNT track
2016. szeptember 17. MOSONMAGYARÓVÁR // TNT live
2016. szeptember 23. DUNASZERDAHELY // TNT live
2016. október 28. BÉKÉSCSABA // TNT live
2016. október 29. VESZPRÉM // TNT track
2016. november 19. BUDAPEST // TNT track
2016. december 31. ESZTERGOM // TNT live

>TNT live- 90'
>TNT track- 45'

Az est folyamán a Facebook-on élőben is bejelentkezett a zenekar, így azok, akik otthon maradtak bepillantást nyerhettek a koncerthangulatba 2 dal erejéig. Így a 'Nem jön álom a szememre' és a 'Bolond aki sír' című dalok koncertvideóját vissza is nézhetitek.