2016. május 28., szombat

Fantasztikus Margaret Island koncert a Víztoronykert nyitónapján


Tegnap este megnyitotta kapuit a debreceni Víztoronykert. A háromnapos nyitóhétvégi program az előzetes beharangozás alapján igazán izgalmasnak ígérkezett: eszem-iszom, dínom-dánom na és a  MARGARET ISLAND!!!

Mi az esemény első napjára látogattunk ki, hiszen az est fénypontjaként Margaret Island koncertet ígértek. Na,de kezdjük az elején. Az első benyomás természetesen nagyon fontos, így kifejezetten pozitív volt, hogy beléptetésnél nem volt tumultus,nem kellett várni. Amint felértünk a lépcsőn jobban szemügyre vettük a helyet. Már maga a felújított víztorony is nagyon jól néz ki, érdemes volt átalakítani. Időben érkeztünk, hogy még a koncert előtt jobban szemügyre tudjuk venni a helyszínt.

Fotó:Nagy Bálint
 Első körben a legjobban az foglalkoztatott, hogy menyire pénztárcabarát a hely, így felmértük az étel és ital kínálatot. Láttuk, hogy a  BURI-BURI STREET FOOD van kitelepülőben. A tapasztalataim szerint mindig horror áron szoktak lenni ilyenkor az ételek,de azért kíváncsiak voltunk mi a helyzet ebben az esetben. Kellemes csalódás ért, hiszen teljesen korrekt áron lehettet hozzájutni  az ételekhez és még kínálat is nagy volt. Csak, hogy néhány dolgot említsek, válogatni lehetett burgerek, fajiták, burritók közül. Ráadásul iszonyúan jó steak krumpli is volt, amit az est folyamán le is teszteltünk és imádtuk. (Az árakat a Buri Buri honlapján megtaláljátok.)

Fotó:Nagy Bálint
Ami az italok illet két lehetőség is volt, hiszen a Víztorony épületében és a kerthelyiségben is lehetett válogatni a borok,sörök, rövid italok,üdítők között. Kínálat bőven akadt és az árral sem voltak problémák. Mi boros vénánk révén egy fehér, édes bort teszteltünk le,aminek decije mindössze 220 Ft volt. Isteni bor, csak ajánlani tudjuk!
A helyszínen, az ígértekhez híven lehetőség van falmászásra is. Ezt nem próbáltuk ki, inkább csak élveztük a Víztorony kilátását, ugyanis a bár fölötti emeleten kényelmes fotelokkal várják a vendégeket.

Fotó:Nagy Bálint
A Margaret Island 2013 őszén alakult és azóta egyre növekvő népszerűségük megállíthatatlan. Dalaikban akusztikus, folkpopos hatások keverednek népzenei elemekkel. A zenekarról tudni kell, hogy egy olyan együttes, akinek nem számít hány ember előtt kell zenélnie, mindig a maximumot hozza ki magából és nyújt felejthetetlen koncertélményt a résztvevőknek. Az eredetileg 3 fős formáció élő fellépések során 6 taggá bővül. Egyébként az egész együttes egy nagy  boldogságbomba. Ahogy felmennek a színpadra és elkezdenek zenélni, a mindennapi gondok elkezdnek halványulni és csak arra koncentrál az ember, hogy jól érezze magát. Akaratlanul is átveszi az ember a pozitív töltetet.

A koncert a Bolyongó című dallal indult, majd elhangoztak az első lemez dalai, de olyan számok is felcsendültek mint James Bay Hold Back The River, Vance Joy Riptide vagy épp Rudimental Waiting All Night című száma is. A közönség végig lelkesen asszisztált a fellépéshez, részesei voltak a koncertnek. A vérbeli rajongók a dalszövegeket és a tracklistát is kívülről fújták. A zárás igazi finálé volt. Az Eső című szám egyenesen felrobbantotta közönséget. Kicsik, nagyok, lányok, fiúk együtt énekelték, hiszen mindenki kívülről fújta a dalszöveget. De nem feltétlenül érdemes kiemelni akármelyiket számot is, mert az első perctől az utolsóig élvezete a közönség. Lassúztunk a Ringatóra, majd felpörögtünk a Libikókára vagy épp az exekről emlékeztünk meg a Nem voltál jó című számmal. A sort folytathatnám,de felesleges. Gyertek egy Margaret Island koncertre és megértitek mire fel ez a nagy lelkesedés. A bájos és mindig mosolygós Viki és Bálint, Kristóf, Tomi, Dani és Kurszán avagy a zenekar többi tagja is le fog venni a lábatokról. Higgyetek nekünk!

Fotó:Nagy Bálint
Összességében a Víztoronykert nagy dicséretet érdemel, hiszen megfizethető áron érezhetjük jól magunkat egy szuper környezetben. Óriási jó pont, hogy elhozta a Debrecenbe a Margaret Island zenekart! Ezzel nem lehetett mellélőni! Ráadásul a Víztorony fényjátékban tündököl az est folyamán. Érdemes tehát személyesen is ellátogatni.

P.S. MARGARET ISLAND KÖSZÖNJÜK A KONCERTET, ISTENIEK VOLTATOK!


A Víztoronykert további programjait itt megtekinthetitek.

2016. május 20., péntek

Margaret Island koncert a Víztoronykertben a nyitóhétvégén!


Fantasztikus programokkal vár a Víztoronykert a nyitóhétvégéjén! 3 napon keresztül, azaz május 27-28-29.-én KILÁTÓ | FALMÁSZÁS | BURI-BURI STREET FOOD | FAGYI | LOUNGE TERASZ |FÉNYJÁTÉK | ITALAKCIÓK! Ezenkívül Margaret Island koncert, Malaga Quintet és dj Juhász Laci &Pálóczi Józsi várja a látogatókat!Valamint vasárnap gyereknapi programok is színesítik a kínálatot!


 PROGRAMBONTÁS

2016. május 27. (péntek)
:: Fellépő: MARGARET ISLAND
:: Kapunyitás: 19.30 | Koncert kezdés: 20.30
:: Jegyár: 1500 Ft
:: Online jegyvásárlás

2016. május 28. (szombat) – BEST SUMMER PARTY
:: Fellépő: Malaga Quintet
:: Kísérő program: Bajnokok Ligája meccsközvetítés
:: Resident: dj. JUHÁSZ LACI & PÁLÓCZI JÓZSI
:: Jegyár 23 óra után: 800 Ft
:: Online jegyvásárlás


2016. május 29. (vasárnap) – GYERMEKNAP
:: Programok: Kreatív foglalkozások | Arcfestés | Csillámtetoválás | Diafilmes mesevetítések
:: Jegyár: 600 Ft (A jegyár tartalmaz egy ingyen fagyit és üdítőt!)
Felnőtteknek és 3 éves kor alatti gyerekeknek ingyenes a részvétel! 


Facebook esemény

Elővételes jegyvásárlás péntekre és szombatra: 
:: Lovarda - Debrecen, Kassai út 26. (h-p: 8-18h)
:: Tourinform - Debrecen, Piac u. 20.
:: Nagyerdei Víztorony - Debrecen, Pallagi út 7. (h-p 10-18h)
:: IBUSZ - Debrecen, Révész tér 2.
:: Wama Tours - Debrecen, Blaháné u. 2. 
:: Kölcsey Központ - Debrecen, Hunyadi u. 1-3
:: Libri könyvesbolt - Debrecen, Csapó u. 30.
:: Líra Könyváruház - Debrecen, Piac utca 57.
:: OTP Travel Silver - Debrecen, Csapó utca 40.

2016. május 17., kedd

Kertmozi a Nagyerdei Szabatéri Szinpadon

Május 31-től összesen hat alkalommal ismét kertmozivá változik a Nagyerdei Szabadtéri Színpad.

Május 31-től összesen hat alkalommal ismét kertmozivá változik a Nagyerdei Szabadtéri Színpad, melynek 22. évadára való tekintettel olyan nagyszerű, idén 22 éves filmalkotásokat tekinthetnek meg, mint a Forrest Gump, a Remény rabjai vagy a kultikus Ponyvaregény. Augusztus 9-én pedig közkívánatra a Csinibaba vetítésével zárják kertmozi-sorozat 2016-os évadát.

A vetítés napján 22. születésnapjukat ünneplők a személyigazolványuk felmutatásával vendégeink a rágcsálnivalóra!


2016. május 31. 21:00
Forrest Gump (12)

színes, fekete-fehér, magyarul beszélő, amerikai filmszatíra, 141 perc, 1994

2016. június 7. 21:00
A remény rabjai (16)

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 137 perc, 1994

2016. június 28. 21:00
Kvíz show

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 130 perc, 1994

2016. július 19. 21:00
Ponyvaregény (18)

színes, magyarul beszélő, amerikai krimi, 150 perc, 1994

2016. július 26. 21:00
Interjú a vámpírral (18)

színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 110 perc, 1994

2016. augusztus 9. 20:30
Csinibaba (12)

színes, magyar zenés vígjáték, 100 perc, 1997

Napijegy: 500 Ft-os italjegy, amely a Nagyerdei Szabadtéri Színpad büféjében lefogyasztható.

2016. május 15., vasárnap

Lakatos Levente szextippjei


Lakatos Levente összegyűjtöttem azokat a szextippeket, amelyeket A tiltás gyönyöre című regényének főszereplője, Szigor adna. Egyébként érdemes figyelni Levente Youtube csatornáját, mert ahogy a vele készített interjúnkban elmondta, aktívan akar tevékenykedni ezen a platformon is,ráadásul rendszeresen jelentkezik újabb és újabb videókkal.Olvasóknak/rajongóknak kötelező ;)

További videókért iratkozz fel a csatornájára » http://lakatoslevente.hu/youtube

2016. május 11., szerda

Klippremier:A PUNNANY új klipjében akár te is benne lehetsz!


Kivételesen hajnali klippremierrel indult útjának a Punnany Massif legújabb klipje a 'Nem Szerelem'. A videó egészen extravagánsra sikerült. Csekkoljátok! Nem elfelejteni május 13. új album:FEL#2.

"A felvételeket zömében Ti, a világ legkirályabb rajongói készítettétek a tavalyi 'benneleszekaklipben' játékunk keretében - nagyKÖSSZ érte! :)"
 PM 

                                                                       
Punnany a Budapest Parkban - május 13-14.
                                                                                                               

16.05.13. Péntek: FEL #2 Lemezmegjelenés!

És igen, ez is eljött, a nyárindító víkend első napján dobjuk ki a FEL kislemez-trilógia második korongját, az 'E' lemezt, amit Nálatok jobban már csak mi várunk :) Lemez-dedikálás, szpesöl gesztek és egyéb huncutságok is várhatóak...

16.05.14. Szombat: 10 éves a Körkorkép - Újrabemutató!

10 éve, hogy az első Punnany lemez napvilágot látott! A 2016-os évben ezért újra kiadjuk az azóta már ritkaságnak számító korongot, a Parkos duplabuli második napján pedig, a csapat történetében először, a lemez teljes anyagát élőben is leadjuk Nektek!