2018. május 28., hétfő

Élni jöttünk – itt az Intim Torna Illegál új nagylemeze


“Örökbe fogadtam egy oroszlánt! Vagy ő fogadott engem örökbe?”, teszi fel a kérdést Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere-dalszövegírója. A tavaly egy kislemezzel jelentkezett zenekar május 25-én új konceptalbumot adott ki, amelyet Peti oroszlánokkal kapcsolatos élményei, látomásai is inspiráltak.


Az Intim Torna Illegál megalakulása óta hazánk egyik kedvenc koncertzenekara, a klub- és fesztiválélet egyik legenergikusabb produkciója, amely mély gondolatokat tálal fülbemászó slágerekbe csomagolva, melyekből a Vágjál lyukat a kádba egyenesen szlogen lett, de a Mennyország kapuján át a Köszönöm szépen-ig számos dal megjárta a rádiós slágerlisták tetejét. Képviselték már Magyarországot Európa legrangosabb showcase-eseményén, a Eurosonic fesztiválon. A megújult zenekar a tavalyi Köszönöm szépen EP dalait is beépítve egy egységes albummal jelentkezik Élni jöttünk címmel.

“Élni jöttünk” egy olyan világba, amely nem bánik velünk kesztyűs kézzel. S bár próbálnak minket megváltoztatni és beolvasztani, mi mégis a magunk urai vagyunk, és kitartunk az értékeink mellett. Ennek a legerősebb jelképe az oroszlán. Az oroszlán a maga ura, és ha megtámadják, akkor keményen visszavág, de hamar megbocsát, és nem haragtartó – definiálja az ITI körül felbukkant nagyvad szerepét Péter.
Az Oroszlánok mindig arra törekednek, hogy helyre tegyék a dolgokat a világban; hatalmas érzésekkel rendelkeznek és érezniük kell, hogy végül valamit véghez vittek. Cselekvéssel reagálnak a helyzetekre ahelyett, hogy hátra dőlnének és gondolkodnának rajta; nem ösztönösek, de azért, mert a jövőbe néznek és számításba veszik tetteik következményeit- folytatta Peti.
Péter valóban örökbe is fogadott egy oroszlánt a budapesti állatkertben, míg május 24-től már látható az Intim Torna Illegál vadonatúj, “oroszlános-cirkuszos” klipje, a Los Tiki Pictures csapatával készült Feltettem a polcra a szívemet című dal,  mely a május 25-én megjelent  Élni jöttünk című legfrissebb albumot vezeti fel. Az album fizikai formátumban is kapható már a MOL töltőállomásokon, június 2-án pedig mindezt be is mutatják élőben a Budapest Parkban.



– A Feltettem a polcra a szívemet című dalunkhoz forgatunk klipet. Az oroszlán a lemez életre kelt manifesztációja. A forgatási helyszínt Ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója bocsátotta a zenekar rendelkezésére, ahol a zenekar a rács mögött, a manézsban játszott, egy légtérben egy cirkuszi oroszlánnal – mondja Péter.
A legtöbb munkával, legtovább készült szám a lemezről. Kicsit olyan volt, mint Luca széke. A keverés alatt Sellyei Tamásnál hangmérnöknél folyamatosan jöttek az  újabb ötletek, hogy milyen végső formát kéne adni a dalnak. Egyik nap egy teljes kórust rögzítettünk a dalhoz, másik nap Peti rohant át egy másik stúdióba új gitársávokat játszani, míg mi párhuzamosan kevertük az anyagot. Harmadik nap le kellett cserélni a teljes basszus sávot, hogy teljes legyen az összhang. Nem volt kérdés, ez a szám kap klipet az új lemezre. Hiszünk a dalban, szeretjük – mondja Gálos Ádám, a zenekar dobosa.



A lemez dalai mind ugyanabban a hangulatban íródtak, és bár tempójukat tekintve eltérőek, mégis egységes képet alkotnak, és egyenként is megállják a helyüket – mesél a lemezről Péter.
Intim Torna Illegál lemezbemutató koncert
Vendég: HolyChicks
Időpont: 2018. június 2. 18.00

Helyszín: Budapest Park



2018. május 12., szombat

APEY & THE PEA a 2018-as Nagy-Szín-Pad! győztese!




A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió ötödik alkalommal megrendezett, közös tehetségmutató versenyének fődíját a közönségszavazatok alapján 2017-ben az APEY & THE PEA nyerte, így idén a Sziget fesztivál, a Telekom VOLT fesztivál, a Strand fesztivál, és a Campus fesztivál mellett a MOL Nagyon Balaton rendezvényeire és az Akvárium Klubba is meghívást kap, valamint, fellép a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorában, egy videoklip elkészítésére is lehetősége nyílik, és egy évnyi energiaital ellátással is gazdagodik a Red Bull felajánlásával.
Az Apey & the Pea képviselheti Magyarországot a 2019-es Eurosonic Festivalon, valamint a Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával egy lengyel és egy cseh fesztiválon mutatkozhat be, míg Antonia Vai egy szlovák fesztiválon léphet színpadra, NB pedig a dunaszerdahelyi Fröccsfeszt nagyszínpadán játszhat.


Az ötödik alkalommal megrendezett Nagy-Szín-Pad!-on az elmúlt évben beérkezett szakmai ajánlások alapján már kialakult rajongótáborral rendelkező, klubszinten népszerű, és a Petőfi Rádióban is jelen lévő előadók és zenekarok kaptak lehetőséget nagyszínpad-érettségük bizonyítására. A tehetségmutatóként aposztrofált megmérettetés célja az volt, hogy ezeknek a tehetséges előadóknak lehetőséget biztosítson a nagyobb közönség előtti bemutatkozásra. “Az idei mezőny rendkívül színes volt, a könnyűzene szinte minden műfaja képviseltette magát egy-egy előadóval. Volt közöttük, aki már nagyobb koncerttermeket is képes önállóan megtölteni, akadt, aki folyamatosan turnézva csak a nagy kiugrás lehetőségére várt, míg mások vitathatatlan rádiós slágereket tudhattak magukénak, vagy épp külföldi sikereket arattak az elmúlt évben. Biztosra veszem, hogy az idei Nagy-Szín-Pad! nem csupán a győztes, de minden résztvevő számára nagy élményt jelentett és a vele járó publicitás segíti őket a karrierjük során”- mondta Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója.

Az Akvárium klubban lezajlott elődöntős koncerteket és a döntőt a facebookon és több felületen is zajló közvetítés segítségével élőben nézhették az érdeklődők, a Petőfi TV pedig izgalmas interjúkkal, backstage infókkal jelentkezett a helyszínről.


Az elődöntők során a korábbi Nagy-Szín-Pad! résztvevőkből álló, 10 tagú CREW (Lábas Viki (Margaret Island), Marsalkó Dávid (Halott Pénz), Puskás Peti (The  Biebers), Kirchknopf Gergő (Ocho Macho), Kamau Makumi “Kama” (Mary Popkids), Csorba Lóci (Lóci játszik), Schoblocher Barbi (Blahalouisiana), Henri Gonzo (Fran Palermo), Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs), valamint Sarkadi Miklós (Dope Calypso) is pontozta a produkciókat, a 3 döntős személyét a közönségszavazatokkal összesített eredmény adta ki. “Volt, aki a CREW szavazataival elhúzott, míg más hátrányból indult, de olyan energiákat mozgatott meg a közönség buzdításakor, hogy végül rendkívül szoros verseny alakult ki az indulók között, és volt, ahol csak néhány tucatnyi szavazat döntött”- árulta el Filutás Anna, a Nagy-Szín-Pad! projektvezetője.

A Nagy-Szín-Pad! résztvevői, az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, a ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, az NB és a Soulwave meghívást kaptak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand és a Campus fesztiválra, valamint a MOL Nagyon Balaton rendezvényeire is.


A döntőbe Antonia Vai, az Apey & the Pea, valamint az NB jutott, közülük az elődöntő végeztével újraindított közönségszavazás az Apey & the Pea-nek hozta meg a győzelmet, így idén a felsorolt fesztiválok, nagyszínpadán koncertezhet, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorába, amelynek idén a STRAND Fesztivál ad otthont, lehetősége nyílik egy videoklip elkészítésére is, amelyhez 1 millió forint áll majd a rendelkezésére, valamint a Red Bull felajánlásával egy évnyi energiaital ellátással is gazdagodik.

A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából, a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából az Apey & the Peabemutatkozhat a lengyel Woodstock és a cseh Rock for Churchill fesztiválon, Antonia Vai meghívást kapott a szlovák Grap fesztiválra, valamint előzenekarként léphet fel a Budapest Park és az Akvárium Klub egy-egy kiemelten jelentős eseményén.

Az NB a dunaszerdahelyi Fröccsfeszt nagyszínpadán koncertezhet, a közmédia fődíjaként pedig az Apey & the Pea képviselheti Magyarországot a 2019-es Eurosonic Fesztiválon, Hollandiában.

2018. május 10., csütörtök

Első nagylemezével jelentkezik a Fák Alatt Zenekar: itt a Most indul!


Első nagylemezével jelentkezik a Fák Alatt Zenekar. A Most indul című korong tizenkét dalt tartalmaz, amelynek felfogása a régi maradt: elgondolkodtató témák, kalandozások stílusok és hangulatok között. A Most indul az eddigi legkiforrottabb és legegységesebb Fák Alatt Zenekar hanganyag, amit szépen bizonyít, hogy a Mertez Management is látott fantáziát a csapatban, így az ő gondozásukban jelenik meg az album.

„Megint akartunk egy poposabb, könnyedebb albumot írni” – mondja Pál Gergely, az énekes – „Nem sikerült.”

A szövegek fontos témákat hoznak felszínre, a mindennapok során átélt érzésekről és érzelmekről szóló dalok a a zenekar által megélt magyar valóságot boncolgatják. Szó van a felesleges  félelmekről, görcsökről, a céltalanságról, bizonytalanságról, de a bizakodásról is. Egy átdolgozás is helyet kapott a dalok között, Arany Jánostól, amely még a lemez megjelenése előtt bebizonyította, hogy lehet menő popos számot faragni a Toldiból. A számot az AranyCORE dalverseny zsűrije, amelyet a Margaret Island zenekar, Ákos és Wolfie alkotott, a mezőny legjobbjának ítélte. A Fák Alatt Zenekar-változata Toldi történetének teljes újragondolása 21. századi köntösben.


A lemezt szintén elsőként debütáló videklipjükkel, a Reindeer Cinema és a Verse közreműködésével készült Dunyhaforradalommal vezetik fel, ahol a srácok a látvány mellett a mondanivalóra helyezik a hangsúlyt.

A Most indul nem könnyed háttérzene, hanem értelemmel átitatott “bölcsészdance”. A hangfelvétel a jól bevált Miracle Sound stúdióban készült Préda-Kovács Zsolt hangszerelésével és Velcsev Dejanov Kosta produceri és hangmérnöki részvételével, akinek egyedi, sablonoktól mentes gondolkodása illik a Fák Alatt Zenekar  szellemiségéhez.

Az albumon megtalálható online több felületen, de a Facebook-oldalon keresztül fizikai formátumban is rendelhető hamarosan, melyhez szövegkönyv is tartozik.

A következő Fák Alatt Zenekar-buli a VOLT Fesztiválon lesz június 30-án. További részletek a Facebookon.

Anima Sound System a Vegan Food Festen


Koncertekkel, workshopokkal, előadásokkal és kerekasztal beszélgetéssel készülnek a Vegan Food Fest szervezői május 10 és 13 között a WestEnd Millennium Tetőkertre.

A veganizmus egy dinamikusan fejlődő, fiatalos és menő mozgalom. Ezt az üzenetet hordozza a rendezvény minden mozzanatában és a azok a fellépők is, akiket meghívtak május második hétvégéjére az V. Vegan Food Festre.

A nemrég vegetáriánussá vált Prieger Zsolt nevével fémjelzett idén 20 éves Anima Sound System minden bizonnyal a tavaszi Vegan Food Fest legnagyobb dobása lesz. Az egy órás koncert keretein belül régebbi és újabb zenéket is eljátszanak az új felállással, valamint vendég előadókra számíthatunk az első információkból kikövekeztetve. Koncertek pénteken és szombaton lesznek, és az Anima-n kívül Telma Lincoln, az Anima egyik énekesét is magába foglaló akusztikus zenekarát hallhatják majd az érdeklődők, valamint a G-Ras & Fyah Rebels reggie zenekar és a The O’Neills ír akusztikus zenét játszó zenekar is lesz. 


Szombat délután vegán táplálkozás, fehérjemítosz és sporttáplálkozás témában tart kerekasztal beszélgetést Váli Tamás (vegán testépítő), Varga Balázs (A “Fehérjemítosz” könyv írója) és Tóth Viktor (multisport és személyi edző), valamint vasárnap Lénárt Gittával, Szaluter Edittel és Steiner Kristóffal lesznek workshopok és előadások.


További információk a programokról, illetve a kiállítókról a facebook eseményre kattintva megtekinthetőek: https://www.facebook.com/events/2032329770343403/

Helyszín:1062. Budapest, Váci út 3. (WestEnd Millenium Tetőkert)
Dátum: 2018.09.10-13.
Nyitvatartás: 10:00 - 22:00
Belépő: A rendezvény ingyenes!

Megtelik zenével a Vajdahunyadvára!



A Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál idén 27. alkalommal is kitárja kapuit a zeneszerető közönségnek. Július 2. és augusztus 2. között szimfonikus koncerteket valamint a Budapest Bár, a 100 Tagú Cigányzenekar és a Sabbathsong Klezmer Band előadásait élvezhetjük ebben a páratlan reneszánsz környezetben. 

A nyár legüdítőbb komolyzenei koncertsorozata júliustól minden hétfőn és csütörtökön különleges zenei élménnyel várja az érkezőket a Károlyi udvarban berendezett ’koncertteremben’. A szabadban hátradőlve élvezhetjük Csajkovszkij, Bach, Beethoven vagy éppen Vivaldi szerzeményeit.

Az eseményt hagyományosan a Szent István Király Szimfonikus Zenekar nyitja meg július 2-án  „Csajkovszkij esttel”. Következőként a MÁV Szimfonikus Zenekar szerepel Kertesi Ingrid énekesnővel és a dél-koreai Suhan Ji karmesterrel. A Magyar Virtuózok Kamarazenekar estjén Vivaldi, Verdi és Csajkovszkij legszebb művei csendülnek fel. A MÁV Szimfonikus Zenekar második koncertje egy „Beethoven est” lesz, amelyen Szabadi Vilmos hegedűművész szólóját is meghallgathatjuk. Mellettük még a Mendelssohn Kamarazenekar („Mozart est”), a Musica Sonora Kamarazenekar (J. S. Bach - A. Vivaldi – F. Schubert) és a Budapesti Vonósok („Barokk est”) lépnek a fesztivál színpadára.

A komolyzenei koncertek mellett a Sabbathsong Klezmer Band (július 16.), a Budapest Bár (július 30.) valamint a 100 Tagú Cigányzenekar (augusztus 2.) műsorát élvezhetjük a Városligetben.

Romantikus estek igényes zenével megfűszerezve: 27. Vajdahunyadvári Nyári zenei fesztivál júliusban!
  

Vajdahunyadvár. Sziget a szárazföldön. Bensőséges határok egy határtalan világban.

***


27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál

Vajdahunyadvár, Károlyi udvar
Július 2., 5., 9., 12., 16., 19., 23., 26., 30.
Augusztus 2.
(esőnapok: mindig másnap!)

Jegyvásárlás: a helyszínen 10-18 óráig, vagy a Brodway jegyirodákban és a www.broadway.hu-n!

Jegyár: 3.500 Ft, kivéve a Budapest Bár és a 100 Tagú Cigányzenekar előadásaira 5.500 Ft



PROGRAM


2018. július 2. 20:30 - Szent István Király Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Horváth Gábor
Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar
Közreműködik: Langer Ágnes (hegedű)
„Csajkovszkij est”

2018. július 5. 20:30 - MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Suhan Ji (Dél-Korea)
Közreműködik: Kertesi Ingrid (ének, szoprán)
„Gálaest”

2018. július 9. 20:30 - Magyar  Virtuózok  Kamarazenekar
Művészeti vezető és vezényel: Szenthelyi Miklós; Hangversenymester: Oszecsinszki Román
Közreműködik: Szenthelyi Krisztián (ének, bariton)
Vivaldi – Verdi - Csajkovszkij

2018. július 12. 20:30 - MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Kollár Imre; közreműködik: Szabadi Vilmos (hegedű)
„Beethoven est”

2018. július 16. 20:30 - Sabbathsong Klezmer Band
Közreműködik: Masa Anita & CleanArt Szalonzenekar
„Meseautótól a Carmenig”: Filmdalok- Klezmer - Opera

2018. július 19. 20:30 - Mendelssohn Kamarazenekar
Művészeti vezető és közreműködik: Kováts Péter (hegedű)
„Mozart est”

2018. július 23. 20:30 -Musica Sonora Kamarazenekar
Vezényel: Illényi Péter
Semmelweis Vegyeskar (karigazgató: Oláh Márta); közreműködik: Radnóti Katalin (fuvola), Kiovics Okszáná (hegedű), Szabadfi Mónika (csembalo)
J. S. Bach - A. Vivaldi – F. Schubert

2018. július 26. 20:30 - Budapesti Vonósok
Művészeti vezető: Botvay Károly; hangversenymester: Pilz János
Szólót játszik: Nagy Gabriella és Pilz János, Oláh Miklós és Vámos Marcell
„Barokk est”:  H. Biber - A.Vivaldi – J. S. Bach - G. P. Telemann

2018. július 30. 20:30                                                          
Budapest Bár
Művészeti vezető: Farkas Róbert (hegedű, gitár)
Közreműködő énekesek: Németh Juci, Rutkai Bori, Frenk, Szűcs Krisztián, Mező Misi.

2018. augusztus 2. 20:30                 
100 Tagú Cigányzenekar
Művészeti vezető: Lendvai Csócsi József