2017. július 10., hétfő

Külföldi sztárdömping a Campus Fesztiválon

Fotó: shortscore.net//Lukas Graham
A jubileumi rendezvényen tizenhét programhelyszín lesz, s idén újra 17 nagyszínpad működik majd. A négy nap minden korábbinál erősebb kulturális színezetet kap, 220 zenei programmal, illetve további 200 nem zenei programmal, dumaszínházzal, színházzal, közéleti és irodalmi beszélgetésekkel várják a fesztiválozókat. A rendezvény kiemelkedő külföldi előadói: The Prodigy, Lukas Graham, Alle Farben, a számtalan világsláger megalkotója a holland Bingo Players, Debrecenbe érkezik a Charlott Boss, azaz a Nod One's Head, illetve a kilencvenes évek legnépszerűbb eurodance párosa a 2 Unlimited is.

Akinek nem lennének ismerősek a nevek, azoknak összeállítottunk egy kis ízelítőt, hogy bele tudjon hallgatni az előadókba/együttesekbe:









Aki még nem szerezte be Campus jegyét és bérletét, az siessen, hiszen ma éjfélig tudtok még kedvezményes belépőkhöz hozzájutni!:)

2017. július 8., szombat

Macklemore nagyija 100. szülinapját tette felejthetetlenné új klipjében!


Felejthetetlenné teszi nagymamája napját új klipjében Macklemore. Az amerikai rapper teljesíti nagyija minden kívánságát 100. születésnapja alkalmából! Menő autóval kocsikáznak, tojással dobálóznak, shoppingolnak illetve a meglepetés bulira még egy sztriptíztáncost is hívott az énekes. Este pedig együtt nézik a naplementét!Megható  a Glorious című dalhoz készült klip!

 Szeressétek a nagyitokat!


2017. július 5., szerda

Új dal: Magashegyi Underground - Itt leszel


Az egy éve megjelent Talált tenger album után az első új szerzeménye a csapatnak. Reméljük akkor az új album is készül már. Íme az 'Itt leszel" című dal. 

Legközelebb most pénteken találkozhat a budapesti közönség Bíborkáékkal, hiszen július 7-én a KOBUCI-ban adnak koncertet. 

Augusztusban pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz SZIMFONIKUS REMIX KONCERTje a zenekarnak!

2 hét és indul a Campus Fesztivál!

Fotó: KWzó
 Már csak két hét és kezdetét veszi a X. jubileumi Campus Fesztivál, ami az egyik legnagyobb és legjobb rendezvénye Debrecennek. Július 19-én megnyílnak a kapuk a Nagyerdőn és elindul a 3+1 napos szórakozás. A programok legnagyobb része már megtalálható a fesztivál honlapján.

A hétfői sajtótájékoztatón Kósa Lajos országgyűlési képviselő azt mondta, hogy „a városnak kellett egy ilyen rendezvény”. Ráadásul a nagyerdei fejlesztések a legjobb körülményekkel rendelkező fesztivállá tették az eseményt. Ahogy növekedett a fesztivál, úgy fejlődött az infrastruktúra is. Ehhez képest a Sziget nem fejlődött semmit, sőt már-már ciki – mondta Kósa.


Majd kiemelte, hogy a rendezvény tavaly 98 ezer látogatót vonzott be. Azonban ha 4 napos lenne az esemény, akkor ez lenne  a 2. legnagyobb fesztivál Magyarországon. Bár nem biztos, hogy a város ennyit elbírna. Így is a tavalyi 25 millió helyett, idén 65 millió forint támogatás kapott  a fesztivál. Ha több napos lenne, akkor 100 millió feletti támogatásra lenne szükség, hogy kivitelezhető legyen. Ráadásul nincs olyan előadó, aki megfizethető lenne és végtelen befogadót vonzana be. De emellett megfigyelhető az a tendencia is, hogy a magyar zenészek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak.

Dr. Bacsa Lajos, alpolgármester azzal folytatta, hogy nagyon jót tesz Debrecennek a turizmus szempontjából is a fesztivál.  A tavalyi évben 387 ezer vendégéjszakát  töltöttek el  az ide látogatók, ami 10%-os növekedést mutat az azt megelőző évhez képest. Illetve mind a debrecenieknek, mind az idelátogatóknak egyaránt fontos találkozási pont a rendezvény. Majd hozzátette, hogy még több kulturális program várható idén, hiszen kitelepül a Csokonai Színház, a Méliusz Könyvtár és az  AGORA is. Valamint a tavalyi évben azt tapasztalták, hogy már a 0. napon is lett volna igény az éjszakai menetrendre, így idén a szokásos 3 buszjárat + 1-es villamos már a 0. napon igénybe vehető lesz.

„Reméljük a tavalyi 98 ezres látogatószám is meg fog dőlni” – tette hozzá az alpolgármester.

Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató azt nyilatkozta, hogy annak idején az új helyszín- és időpontválasztás során figyelembe vették a környezeti tényezőket is és számos hatástanulmányt végeztek el a Nagyerdőn.  Annyira figyeltek az apró részletekre, hogy azért nem júniusban tartják a fesztivált, mert akkor van a hőscincérek rajzása és túl nagy lenne a fényszennyezés számukra.
Illetve hozzátette, hogy a rendezvény a szervezők, a Debreceni Egyetem, a városlakók, illetve a sajtó munkatársainak együttműködésével valósulhat meg csak ilyen színvonalon. Az emberek szeretik ezt a rendezvény: „A debreceni érzés országszerte ráragad az emberekre.”
17 fő programhelyszín mellett idén először teljesen körbejárható lesz a stadion, ami fontos szempont a megközelíthetőség és biztonság szempontjából is, hiszen maga a stadion is egy védett hely, ahová rosszabb idő esetén behúzódhatnak majd a látogatók.

„A mi igazi erősségünk, hogy egy igazán komfortos fesztivált tudtunk létrehozni”-mondta Miklósvölgyi.

„Ahogy növekszik a fesztivál és egyre színvonalasabb és nagyon külföldi zenészek jönnek, egyre nagyobb kihívás az igények teljesítése. ” – nyilatkozta Páll László, a Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője.



Dr. Süli András programigazgató kiemelte, hogy a Campus Fesztivál nagyon jó lehetőség feltörekvő európai zenekarok számára, hogy megmutassák magukat. Másrészt pedig ez a fesztiválnak is jó, hiszen profi fogadtatásban részesülnek a fellépők és ennek híre megy. A Campus érdemei közé tartozik többek között az is, hogy nemzetközi szintű elismerésben részesült az idén tíz éves Campus Fesztivál, a legkomolyabb európai minősítő szervezet, hiszen az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) a legmagasabb szintű minősítést adta a debreceni rendezvénynek. Sokszínűsége miatt tehát felkerült a fesztivál térképre. Majd Süli kiemelte, hogy idén 252 színpadi program és 200-300 egyéb alternatív esemény várja a látogatókat. A zenés programokon túl például Startup kerekasztal, mozizás, irodalmi programok, felolvasások, közönségtalálkozók között is válogathatnak a látogatók.  A Campus különlegessége még, hogy itt látható és kipróbálható először Rubik Ernő új kockája!

Érdemes a jegyeket és bérleteket július 10-ig beszerezni, hiszen még kedvezményes áron juthattok hozzá!  Jegyvásárlás


2017. július 2., vasárnap

TNT retro buli a Budapest Parkban!


A rajongók sereg boldogan vette újra birtokba a Budapest Park területét július 1-jén, hogy együtt nosztalgiázhassanak a TNT zenekar számaira. Több ezer rajongó torkaszakadtából énekelt, tapsolt és skandálta a zenekar számait és ringatózott a lassú dalokra. 

Ákosékat olyan fogadtatásban részesítette a közönség, hogy azt bármelyik zenész megirigyelhette volna. A közönség megmutatta, hogy mekkora erő rejlik és milyen energiákat képes felszabadítani a zene szeretete.

A bemelegítésről a Happy Gang zenekar gondoskodott, illetve egy rövid átvezetés erejéig DJ DOMINIQUE is a színpadra került.

A TNT számai megunhatatlanok. Reméljük hagyománnyá válik és minden évben lesz budapest parkos koncert.

KWzó (@kwzo_) által megosztott bejegyzés,

Alexandra Létai (@l.szandi) által megosztott bejegyzés,