2016. február 8., hétfő

50. Super Bowl éjszaka (Beyoncé didn't almost fall,he fall almost Beyoncéd...)

Fotó: Getty Images
Az NFL döntő a legtöbb amerikai számára különleges jelentőséggel bír, mondhatnánk, varázsereje van. A baráti társaságokat, családokat és az Egyesült Államok lakosságát összehozza és egy időben a TV képernyők elé szegezi. Nem is csoda, hiszen ez az esemény egy igazán ütős show is egyben. Ugyebár minden évben vannak sztárfellépők a meccs félidejében, ráadásul idén 3 fellépő produkcióját láthatta a közönség. Coldplay, Beyoncé és Bruno Mars közös előadása fantasztikus volt. Az utóbbi két énekes igazán zseniális táncmozdulatokkal kápráztatta el a nagyérdeműt. Természetesen dívától ezt már megszokhattuk, sőt egy majdnem esést is jól kiküszöbölt. Aki profi, az profi kérem.

A lényeg pedig, hogy a Denver Broncos vs. Carolina Panthers meccsből Denver került ki győztesen 24–10 eredményel.

A félidő produkcióját itt megnézhetitek:






Beyoncé didn't almost fall. The fall almost Beyoncéd.




2016. február 6., szombat

2016: Újabb sztársor a Soundon

fotó:sziget.hu
Újabb tucatnyi fellépő csatlakozott a Balaton Sound nemzetközi sztárkínálatához. Friss hír, hogy Európa legjobb vízparti bulisorozatán – július 6. és 10. között – fellép Dimitri Vegas & Like Mike, Tyga, Sven Väth és a megannyi további nemzetközi név mellé már csorognak a hazai fellépők is. Jön a Halott Pénz, a Punnany Massif, a Wellhello, a Brains és az Irie Maffia is. 


Egyre erősebb a Sound felhozatala, ami persze nem újdonság, hisz évről-évre az elektronikus tánczene legnagyobb bulifelelősei adják egymásnak a porondot. Nem csoda, hogy most is egy No.1 párost jelentettek be: a nevek közt két mindenre elszánt, kirobbanó formában lévő elektronikus zenészt köszönthetünk, akiket dinamikus szettjeik tettek méltán híressé. A Dimitri Vegas & Like Mike duo jelenleg a DJ Magazine legjobb 100 DJ-t összefoglaló listájának első helyén áll, mi több, a Sound kívánságlistájának éllovasa is, több ezer szavazattal.


A szervezők idén – a világtrendekhez igazodva – egy rést nyitnak az elektronikus zenei kínálaton, más stílusok legnagyobbjait is szerepeltetve szép számmal. Ennek jegyében érkezik például a Soundra a huszonéves, nagydumás amerikai rapper, TYGA, aki bár még csak 26 éves, tavaly jelent meg negyedik nagylemeze, melynek nem más volt a producere, mint Kanye West. A rappelés mellett színészkedéssel is foglalkozik, a Birkanyírás 3. és a Going Under című filmben is feltűnik jövőre, de előbb várunk tőle egy nagy bulit Zamárdiban. 


Örömmel jelentjük: a német elektronikus zene egyik legfontosabb alakja, Sven Väth újra a Balaton Soundon. A legendás, iskolateremtő, mindig megújulni képes művészt a techno keresztapjaként regisztrálta a világ. Több mint három évtizede van a pályán, maratoni szettjei kultikusak az elektronikus zenei körökben.


Ferry Corsten egy igazi holland legenda, aki különböző művésznevek mögé bújva már a 90- es évek végétől publikálta slágerlistás kislemezeit, mint Európa egyik első számú trance DJje. Az idei Balaton Soundra a Tiëstóval közösen alapított Gouryella projektjével érkezik, melynek 2000 óta már egyedüli főnöke, az itt publikált Anahera című dalt tavaly az év trackjének választották az Armin Van Buuren-féle A State Of Trance műsorban. 


Tavalyi nagy sikerű Szigetes fellépése után ezúttal Zamárdiban láthatja a közönség a Los Angeles-i Odd Future hiphop kollektíva alapító és rapperét. A producerként, videoklip rendezőként, grafikusként és ruhatervezőként is tevékenykedő huszonéves Tyler, The Creator pályafutása elején elnyerte az MTV legjobb új előadójának járó díjat, eddig megjelent mindhárom nagylemeze a Billboard 200-as listájának első 5 helyén debütált. 

Timmy Trumpet ausztrál house DJ-producer, akinek egyik ismertetőjegye a live set közben gyakran előbukkanó trombitája. 4 éves kora óta foglalkozik klasszikus zenével, de egy gyors jazz-kitérő után már a dance zene rajongója lett. Nagy áttörést jelentettek karrierjében az ibizai bulik és az olyanokkal közös fellépések, mint Armin Van Buuren, Dizzee Rascal, Fatboy Slim vagy Carl Cox. Az évi több mint 200 bulijával elnyerte az Ausztrália legelfoglaltabb DJ-je címet is. 


Németország egyik legrégebb óta aktív techno-pop alakulata a Booka Shade, melyet az igényes és hiperintelligens elektronikus zenék két szakavatott nagymestere, Arno Kammermeier és Walter Merziger irányít. Több mint húsz éve szállítják futószalagon a hangulatos, merengéshez és önfeledt partizáshoz egyaránt alkalmas zenéiket, idáig öt nagylemezük jelent meg. 


Érkezik Zamárdiba az EDM-huligán, DJ és producer Izraelből Borgore, aki még csak 28 éves, de a nevét már mindenki jól ismeri a nemzetközi dubstep hálózatban. Vérbeli partyarc és nagy formátumú előadó, aki masszív dobalapokra, illetve a heavy metalra jellemző kemény és torzítós hangzásra épülő stílusát gorestepnek nevezte el. 


Nick Douwma már kiskorában nagy rajongója lett a zenekészítésnek, a Sub Focus név mögé bújva készített zenéire a világ egyik leghíresebb drum’n’bass producere, Andy C figyelt fel 2003-ban, ezt követően pedig már slágerlistás kislemezek és egy legendás Prodigy-remix repítette karrierjében. Sub Focus ezúttal egy brutális erejű DJ settel tér vissza Zamárdiba. 


Két egyiptomi jóbarát még az óvodában összehaverkodtak, hogy aztán Aly & Fila néven trance lemezeket pörgessenek szerte a világban. Future Sound of Egypt című heti internetes rádióműsorukról is ismertek, sőt, első kislemezüket még anno Tiësto, Armin van Buuren és Paul van Dyk is játszotta. Az utóbbi 5 évben 4 nagylemezt és több tucat remixet is megjelentettek. Bár a zenéket közösen írják, az élő fellépéseket Fila egyedül nyomja le, társa fülbetegsége miatt. 

Szemtelenül fiatal, mindössze 20 éves holland DJ-producer Julian Jordan, aki mögött a legmenőbb holland kiadók állnak, és aki pályafutása legelején már Martin Garix-szel dolgozott együtt 2012-ben. Kemény beat-jei és progresszív hangszerelései tökéletesen illeszkednek a big room house trendjeihez, saját dalait a legnagyobb DJ-k emelik be szettjeikbe, sűrűn megjelenő kislemezei folyamatosan pörögnek nem csak a klubokban, hanem a külföldi rádiókban is, például Pete Tong válogatásában. 

A nemzetközi sztársor mellett a legjobb hazaiak is megfordulnak idén a Balaton-parton. Az első bejelentett nevek között ott a Halott Pénz, az idén csak néhány fesztiválfellépést vállaló Punnany Massif, a Wellhello, a Brains és az Irie Maffia.

forrás: sziget.hu


Sound 2016: 10+1 név

fotó:sziget.hu
2016. július 6-10. között tizedik alkalommal tölti tele Zamárdi szabadstrandját a legizgalmasabb vízparti bulifolyam, a Balaton Sound, jövőre is a MOL Nagyon Balaton keretében.



A Sound szervezői, hogy idén nyáron Zamárdi szabadstrandján a mainstream elektronikus zene legfiatalabb szupersztár DJ-producere, Martin Garrix is fellép. Garrix Animals című slágere 2013-ban a Beatport legnépszerűbb - legkeresettebb anyaga volt, ráadásul több európai országban is a slágerlisták élén végzett. Fiatal kora ellenére a legismertebb DJ-producerekkel dolgozott már együtt és a világ legizgalmasabb elektronikus zenei klubjainak és fesztiváljainak - így természetesen a Soundnak is - ünnepelt sztárja.


Macklemore, aki évek óta töretlenül Amerika egyik legünnepeltebb, legfényesebben ragyogó hip-hop csillagainak egyike, igazi nagyágyú. A milliós rajongótáborral rendelkező, lehengerlő stílusú, karizmatikus rap-ikon, végtelenül laza, ugyanakkor vérprofi előadó, kinek tehetségét számos szakmai díjjal, köztük négy Grammyvel ismerték el. Ezúttal is állandó producer-tettestársával, Ryan Lewis-szal érkezik 2016-ban a Balaton Soundra.


Armin van Buuren, a trance univerzum legismertebb DJ-je és producere, hat elementáris erejű, rendkívül sikeres album szerzője, s nem utolsó sorban a magyar közönség egyik nagy kedvence idén októberben megjelent Embrace című új lemezének dalait is elhozza a Balaton-partra.


A tavalyi évben robbant be Robin Schulz, a 28 éves német producer-DJ, akinek fél éven belül két remixe is beköltözött az európai slágerlisták élére. Generációjának egyik legtehetségesebb producere szintén érkezik 2016-ban a Balaton Soundra. A német dance fenomén, megszámlálhatatlan mennyiségű szakmai díjjal kitüntetett világhírű trance művész, munkáit nemcsak a klubkultúrában otthonosan mozgó rajongók ismerik jól, hanem mindenki, aki életében legalább egyszer részt vett egy elektronikus zenei buliban.


Paul van Dyk az egyetlen DJ a világon, aki több mint tíz évig szerepelt a legjobb tíz között a DJ Magazine világ legjobb lemezlovasait felsoroló százas listáján.


A W&W két, a húszas évei közepén járó tehetséges holland DJ szuperprodukciója. Hipnotikus, dinamikus anyagaik legerőteljesebben a trance világához köthetőek, de a populárisabb electro house műfajjal is összeköttetésben állnak.


Ez a Soundon is kiderül majd. Argentin DJ- és producerzseni, kiadótulajdonos, Hernan Cattaneo a latin house királya, aki több mint három évtizede van a pályán, ezalatt ő lett hazája, Argentína nemzetközileg legmagasabban jegyzett elektronikus zenésze, aki most ismét érkezik a Soundra.


És itt lesz Fritz Kalkbrenner, aki az elektronikus zenére tette fel az életét, de a témához a hip-hop és a soul felől (is) közelít. A kortárs német könnyűzene és a berlini klubélet ismert arcának legutóbbi albuma karrierjének eddigi talán legjobb anyaga, nyilván erről is hallhatunk dalokat a Soundon.


A belga house producer, Felix de Laet ahogy megkapta első laptopját, nekilátott házi remixek készítésének. A Lost Frequencies művésznév mögé bújva 2014-ben kezdte el a középtempós jazzy deep house zenéit csinálni. Még csak 22 éves, de eddigi munkái alapján garantáltan az ő slágereire fog pörögni a jövőben az elektronikus zenei világ.


Ambiciózus és rátermett holland DJ-producer, született tehetség, Tiësto pártfogoltja, akinek minden képessége megvan ahhoz, hogy a jövőt meghatározó elektronikus zenészek élcsapatát erősítse. Ő Oliver Heldens, a most húsz éves zenész, aki változatos hangzásvilágú, dallamos, mozgalmas és önfeledt táncra csábító deep house-ban utazik.


A$AP Ferg a legendás harlemi A$AP Mob hiphop kollektíva egyik legismertebb arca, akinek karrierje megbízhatóan tör előre. A nagydumás A$AP Ferg második lemeze, az Always Strive And Prosper 2016-ban várható, reméljük a Balaton Soundon már több új dalt is hallhatunk tőle.




forrás: sziget.hu

2016. február 5., péntek

Videók : Grease Live



Az amerikai Fox csatorna egy igen merész vállalkozásba fogott, hiszen élő musical közvetítést valósítottak meg. Többször próbálkoztak már ilyenfajta adással, de egyiknek sem volt akkora népszerűsége mint a Greasenek. A színpadi produkció a Broadway-musicalra hajaz, de képi világában a filmváltozaté köszön vissza.

Az előkészületek azonban nem voltak zökkenőmentesek: a Rizzot játszó, High School Musicalből ismert Vanessa Hudgens a bemutatót megelőző éjjel vesztette el édesapját, Greget. Az énekes-színésznő a 4. stádiumú rákban elhunyt férfinek dedikálta az esti showt.

A produkció óriási sikert aratott. Köszönhető ez annak is, hogy igazán tehetséges színészeket vonultatott fel, olyan nevekkel mint Julianne Hough (Sandy), Aaron Tveit (Danny Zuko), Carly Rae Jepsen (Frenchy), Vanessa Hudgens (Rizzo), Keke Palmer (Marty), Carlos PenaVega (Kenickie)  vagy épp Mario Lopez (Vince Fontaine). Ráadásul Joe Jonas új együttese a DNCE és a Boys II Men is feltűnt az előadásban. Színvonalas műsort láthattunk fantasztikus koreográfiákkal és természetesen  kultikus dalokkal mint péládul a ’Summer Nights’ ,’Greased Lightning’ vagy épp a ’You’re The One That I Want’.

A Fox Youtube csatornáján jó pár videó megtalálható a produkcióból, így össze is szedtük nektek:

































2016. február 2., kedd

Hemző Károly - Szabad szemmel - Még a sarki fűszereshez sem ment le kamera nélkül...

A huszadik századi magyar fotográfia egyik legfontosabb alkotója – a három éve elhunyt Hemző Károly (1928–2012) – életmű-tárlata 2015. december 4-től látható a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlat átfogó képet ad az utóbbi évtizedekben gasztrofotósként milliók által kedvelt művészről, bemutatja mint eredeti sport- és városfotóst, vérbeli riportert, lírai tájképábrázolót, valamint a lovas képek megújítóját is. A 700 m2-en felvonultatott több mint 200 fotó vintage-kópiák és eredeti negatívról készített nagyítások, jelentős részben fekete-fehérben.

Sportos kezdet

A kiállítás első része a sportfotósként a Honvéd Sportklubnál pályakezdő fotós munkáit idézi meg. Hemző sosem tanult fotózni és sosem sportolt, ezáltal is hátránnyal indult, de zsenialitása és tehetsége ezen felül tudott emelkedni. Fotográfiai berkekben közkeletű a vélekedés: aki sportot magas színvonalon képes fényképezni, az bármi mást is meg tud örökíteni. Fotóriporteri, művészi és későbbi alkalmazott fényképészi tevékenysége élő bizonyítéka ennek. Az Aranycsapat tagjairól, és a magyar sport egyik aranykorának sok neves szereplőjéről készített bravúros felvételeket.

Az akkori technika kezdetlegesebb volt, hiszen nincs exponálás gomb, ami a fotós helyett dolgozna. Így egy KO, célszalag átszakítása vagy egy gól, tehát a megfelelő pillanat rögzítése kizárólag a fényképészen múlott.

Magyarország igazi arca

A folytatásban annak a bő két évtizednek a lenyomata látható, amikor is nemcsak sokoldalú alkotóként, hanem képszerkesztőként és a magyar fotográfiai élet aktív alakítójaként is irányt szabott a szakmának. Budapestet több mint hatvan éven át fényképezte sajátos szemlélettel.

Hemzőnél soha sem váltak el az alkotói irányok, korszakok, sohasem voltak kizárólagos témái, megközelítésmódja. Sőt a kötelező rutinmunka végeztével számára fontos dolgokat is fényképezett, olyanokat is, ami akkor Magyarországon nem jelenhetett meg.

Jó értelemben vett mániája közé tartozott megörökíteni minden évszakban, napszakban, számos nézőpontból és stílusban a Duna-hidakat, főként a Lánchidat, a budai Várat. A főváros környéki festői vidékek közül talán a Dunakanyar és Szentendre volt Hemző kedvence, de ugyanígy figyelme középpontjában állt a balatoni táj, a maga szépségével és mozgalmasságával, valamint a „lovas helyek”, elsősorban a Hortobágy, Apajpuszta és Bugac.

Múltidézés

A kiállítás harmadik részében a múltidézés kap főszerepet, ahol kortársak és a Hemző Károly Alapítvány által díjazott fiatal fotóriporterek vallanak a művészről. Valamint dokumentumok tucatjaival és korszakfestő installáció segítségével nemcsak Hemző Károly fotográfiai életművét mutatja be, hanem az elmúlt hatvan év élményszerű megidézésére is vállalkozik gazdag multimédiás, interaktív vetítésekkel (korabeli filmhíradók, személyes interjúk, beszélgetés élet- és alkotó társával, Lajos Marival).

Lovak és látványok

Az életműben, így a kiállításban is fő helyet foglalnak el a lovas-képek: „az életemben és a sorsomban két főszereplő van: a ló és a nő” – vall erről ő maga egy interjúban. A magyar fényképezők közül talán Hemző publikálta a legszebb fotókat a lovak életéről. Lovairól több kiállítást és könyvet is készített.

A záró részben munkásságának izgalmas része a gasztrofotózás jelenik meg. Ezeket a fotókat a társ és szerzőtárs, Lajos Mari szakácskönyveiben adta közre: miközben nemzedékek tanultak főzni e könyvekből, Hemző fotóit csodálhatták.


Az idős mester élete végéig dolgozott otthoni műterme biztonságában. Nemcsak remek ételfotókat készített, hanem művészi csendéleteket, finom zsánerképeket s rezignált intim önportrékat is, amelyeket most láthat először a közönség, amiként az összes kiállított fotónak csaknem a fele is most kerül először a nagy nyilvánosság elé.

A tárlat 2016. március 15-ig látogatható!

Belépőjegyek:

Normál ár: 1400Ft
Ifjúsági 6-26 év: 700Ft
Kedvezményes felnőtt egyéni ( 62-70 év ): 700Ft