2017. november 12., vasárnap

Soulwave az Akváriumban!


A Soulwave zenekar csütörtökön beveszi az Akvárium Kis Hallját. Jönnek a legfülbemászóbb slágerek: Szélcsen, Kalandor, Hálószoba... A bemelegítésről a Koalabell gondoskodik. Jegyed meg van már? 

2014-ben jelent meg a zenekar első magyar nyelvű dala, a Szélcsend, ennek sikerét követően szerződtek le a Universal kiadóhoz. A valódi áttörést a 2016-ban megjelent Mindent Elhittem című dala hozta meg az együttesnek, ami ismét rádiós slágerlistákra került, a dalhoz forgatott videoklip pedig a VIVA TV magyar slágerlistájának élén landolt, valamint a zenekar kiemelt VIVA Push előadóként kapott szerepet a csatornán. Ezt követően jelent meg az eddigi legnagyobb slágerük a Kalandor, amely egyszerre vezette a VIVA, a Class FM és a Petőfi Rádió lejátszási listáját, továbbá bejutott a Dal 2017, Eurovíziós dalválasztó műsorába is, ahol a nézők egészen a döntőig juttatták. A márciusban megjelent Szaladok első helyen indult számos hazai rádió toplistáján, többek között a Petőfi Rádióban, ahol hetekig nem mozdult az élmezőnyből. 2017 júniusában jelent meg az eddigiektől kissé eltérő, a koncerteken viszont régóta közönségkedvencnek számító legújabb daluk, a Hálószoba, amelyhez az igazi Soulwave-bulik hangulatát idéző videoklip is készült


2017-ben nem kevesebb, mint 80 koncertet adtak, köztük olyan ismert zenei fesztiválokon is, mint a VOLT, a STRAND és a Szegedi Ifjúsági Napok. Ugyanebben az évben a Petőfi Zenei Díjátadón a 2016-os Év Felfedezettjének választották a zenekart, augusztusban pedig a Vodafone You projekt kiemelt előadója lett.

November elsején pedig megjelent a Soulwave legújabb klipje, a Nehezen Múlik. Főszerepben Törőcsik Franciska és Ember Márk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése