2017. augusztus 7., hétfő

Petruska: "Manapság a stúdiózás úgy néz ki mint a címlaplányok, semmi nem igaz belőle!"

Fotó: Petruska Facebook
Petruska igazi kuriózumnak számít a hazai könnyűzenei életben. A hagyományos rockzenei felállást következetesen mellőző, minimalista formációja meglepő erővel tölti be a színpadokat. A dalszerző-énekes fél évtizede tartó munkásságának két nagylemez, több száz klub- és fesztiválkoncert, valamint számos szakmai elismerés és médiamegjelenés az eredménye. Idén bejutott a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató versenyébe. Illetve jelölték a Petőfi zenei díj Év felfedezettje kategóriájában is.  Petruska Andrissal a Campus Fesztiválon beszélgettünk!

KWzó: Legutóbbi nagy megmérettetésed a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató versenye volt. Hogy érzed, mennyit kamatoztattál belőle?

Petruska: Alapvetően ez is egy olyan mérföldkő volt, mint ezer éve megnyerni a Veszprémi Utcazene Fesztivált, együtt turnézni az országban a Quimbyvel, aztán utána benne lenni a Dalban vagy megcsinálni két nagylemezt. Ez is egy következő mérföldkő volt. Nekem a Nagy-Szín-Padban az tetszett nagyon, hogy végre visszajelzést kapok a szakma részéről, hogy kvázi fesztivál kompatibilis az a minimális felállás amiben én működöm. Én nagyon hiszek abban, hogy ez az egy szál gitár, hegedű elég és ezt megerősítette a szakma. Azóta pedig egy művészi átértékelés van bennem. Feltettem magamnak a kérdést, hogy mi az, amire valóban vágyom, mert az ember így fiatalon  minél nagyobb, minél több, minél hangosabb akar lenni. Viszont azt gondolom, hogy mostanában ér a zeném is egy olyan férfi  korba, amikor már jó ha elkezdek disztingválni azon, hogy mi az, ami jót tesz nekem. A ’nagyszínpad’ szóval kapcsolatban tettem fel magamnak a kérdést, hogy ez a nagyszínpad azt jelenti-e, hogy egy fesztivál fő színpadán akarok játszani vagy egy nagyobb méretű színpadon, ahol már lehet varázsolni, be lehet járni, be lehet játszani. Azt gondolom, hogy inkább az utóbbi a válasz, mert nagy színpad lehet egy MÜPA, egy színházi környezet, ahol meg van az az infrastruktúra, hogy jól szóljon a basszus, meg profi fények legyenek. Lehet showt csinálni egy olyan méretű környezetben, ami egyszerre intim, de ugyanakkor meg van az a beterpesztős rock’n’roll is, ami nélkül nem tudnék létezni.

Fotó:Petruska Facebook
KWzó: Olvastam is a szakmai zsűri egy-két véleményezését, amikor is azt mondták, hogy a produkciótok önmagába profi, de nem nagyszínpadra való, hanem amit az előbb is mondtál egy intimebb környezetbe.

Fotó: Petruska Facebook
Petruska: Én egy nem járt utat járok, mert a rock’n’roll arcok között halk vagyok és visszafogott. A visszafogott arcok között meg én vagyok a rocker. Azt gondolom, hogy ez hosszútávon kifizetődő,mert különleges. De ezeket a stációkat végig kell járni. Beleütközik az ember olyanba, hogy nem értik, beleütközik abba, hogy ő maga sem érti saját magát, hogy mit szeretne. Én azt gondolom, hogy a feladat az fel van adva, hogy keresni és építeni magamat tovább és hinni magamban, abban amit csinálok. Ennyi amennyit tudok tenni. A kritika az mindig egy adott ponton megszülető, egy adott ember véleménye.

KWzó: A zsűritől kaptál személyesen is visszajelzést?

Petruska: Igen beszélgettünk többek között a Campus Fesztivál programigazgatójával, Süli Andrással; Kiss Tibivel, aki mondhatni régi mentorom. Mindenképpen volt lehetőségünk arra, hogy a sokszor kegyetlennek hangzó pár mondatos visszajelzést sokkal jobban árnyaljuk és ezek nagyon inspiráló beszélgetések, ezek visznek előre. Nagyon érdekes, hogy ők maguk is az én kérdéseimet visszhangozzák.  Nagyon érdekes jelenség az előadó művészetben, hogy tényleg magamat viszem ki a színpadra, nem egy megkreált produkciót. Például a nagyszínpadi léttel kapcsolatban bennem egy nagy kérdés, hogy hol van a show és hol van az, hogy a magát az embert viszem ki. Én inkább az utóbbi felé igyekszem hajlani. Persze sok szempontból védem magamat és sok szempontból meg nem tudom letagadni az emberi pillanatokat. De miért kéne? Megint csak egy olyan tanulság van benne, hogy amik a kétségeim azokat visszakapom kritikaként, amik az erősségeim, azt megerősítik. Ilyen formán az a feladatom, hogy jóban legyek magammal. Az élet, hivatás, zene stb. az mellékes, az csak azt tükrözi, hogy hányadán állok magammal.


KWzó: A legutóbbi kliped a Miért pont én? című dalodhoz készült. A mesélnél egy kicsit a forgatásról és a sztori megszületéséről!

Petruska: A klipet az a Misota Dani barátom rendezte, akit egyébként Zanzinger néven, dalszerző-előadóként ismerhetünk. Ő tervezte az egész Kapunyitó albumom arculatát, egy korábbi klipet is rendezett és megbízom benne. Én a vizuálhoz nem értek, nem is akarom átlépni a saját területemet. Számomra arról szól, hogy kezdjünk vele valami érdekeset, kiforgathatjuk az eredeti mondanivalót, játszhatunk vele. Nem kell vigyázni arra, hogy most mire gondolhatott a költő, hanem kreatívkodjunk. Dani előállt egy sokszereplős ötlettel, ami számomra eléggé emberpróbáló volt, mert nem vagyok színész. Emberpróbáló volt az is, hogy ezt egy éjszaka alatt forgattuk le. Elkezdtük éjfélkor és mire kivilágosodott már kész volt a nyersanyag. Nem tudom, hogy csináltam végig. Bekerültem egy állapotba és forgott a kamera. De utólag visszanézve büszke vagyok rá. Nagyon szép az operatőri munka, nagyon jól instruáltak engem. Olyan biztonságos helyzetet teremtettek számomra, amiben könnyű volt jól éreznem magamat és kreatívan működnöm.

Fotó: Petruska Facebook
KWzó: Volt már olyan amikor nem működött az összhang egy-egy forgatás/fotózás/munka során? Amikor nem azt kaptad,amit vártál?

Petruska: Árnyalnám ezt a kérdést, mert én 4 év karrier után jelentkeztem az első lemezemmel és nem véletlenül. Egyrészt zeneileg is kerestem magamat, hogy mi az, ami lehatárolható Petruska hangzásként, világként, mi az, amit át tudok adni. Nagyon érdekes, hogy azokban az időkben, amikor próbáltam arculatot, klipet, akár egy jó fotótémát találni, zavarba hoztam az akkori partnereimet, mert én magam sem tudtam, hogy mit akarok. Megint csak arra tudok visszakanyarodni, hogy akkor tud igazán sikeres lenni szerintem egy produkció, hogyha ott van mögötte az a tartalom, hogy miért is zenélek, mit is akarok mondani. A kérdés második fele pedig, hogy az is visz előre, ha kipróbálok újabb és újabb metódusokat.  Az első lemezem például nagyon sietve készült el. Sok szempontból nagyon meg akartam mutatni. Szeretem, mert akkor az volt az, amit 100%-ban bele tudtam tenni, de ahogy abból kijózanodtam láttam, hogy mit szeretnék másként csinálni és elkészült a második album, a Kapunyitó ráérős, másfél éves munkatempóban. Mostanában alakulgat valamennyire a harmadik lemez. A hangmérnök, akivel dolgozom mindenáron egyszerre akarja velem felgitározni és énekeltetni a dalokat. Manapság a stúdiózás úgy néz ki, mint a címlaplányok, semmi nem igaz belőle, tehát próbáljuk egyre tökéletesebbre beállítani. De hát miért ne próbáljuk ki? Vannak dolgok,amik működnek, vannak amik nem működnek. Azt gondolom, hogy az életem így fog működni egészen a halálomig. Reagálok az előző fejezetre, előző gondolkodásomra is és igyekszem nyitott maradni és nem egy biztonságos úton járni, ahhoz még fiatal vagyok.

KWzó: Azt mondtad a harmadik lemez már készülőben, mennyiben fog változni a Petruska vonal?

Fotó: Petruska Facebook
Petruska: Ha van valamilyen zenei célom, akkor az az, hogy azt mondhassa el egy hallgató, hogy ez ugyanaz, de mégis más. Egyik számomra nagyon kedves zenész lemezével kapcsolatban olvastam ezt a kritikát, hogy „still different, still the same”. Legyen egy lehatárolható gondolatvilágom, kifejezéskészletem, ugyanakkor tudjak is megújulni. Úgy gondolom, hogy ez a legtöbb, amit elérhetek, a pálfordulás az nem annyira hiteles. A harmadik lemezem nem a dj setről fog szólni valószínűleg. Szívesen kipróbálnák egy olyat is persze, de arra is figyelek, hogy ha most beszélgettünk zenéről, útkereséséről, akkor ne kezdjük el hirtelen témát váltani és a vaskohászatról beszélni, mert más világ.

Petruskával legközelebb itt találkozhattok:


Készítette: Létai Alexandra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése